fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Őry: Andor eléggé felkészületlen volt, és mellébeszélt
2010. január 14., 09:38
Őry Csaba és Kósa Ádám Andor László foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztosjelölt szerdai európai parlamenti teljesítményével kapcsolatban azt hangoztatta, a jelölt nem győzte meg őket, mint ahogy a meghallgatáson részt vevő képviselők többségét sem. Szerintük "kiütközött a jelölt tapasztalatlansága".

Őry Csaba úgy fogalmazott: Andor "eléggé felkészületlen volt, és mellébeszélt". Sok kérdés hangzott el konkrét témákról, de megkerülte a konkrét válaszokat - tette hozzá, sajnálatosnak nevezve azt is, hogy a portfóliónak szűkek a keretei.

Kijelentette ezzel együtt: ha Andor László tagja lesz az EP-szavazás után kialakuló testületnek, a néppárti képviselők együtt fognak működni vele.

Kósa Ádám közleményében méltatta, hogy kérdésére Andor - vele egyetértésben - kijelentette: a fogyatékkal élők munkanélküliségi problémáira hatékony megoldást csak a munkahelyteremtés és a szankcionálás együttes alkalmazása jelenthet. Úgy vélte, "Andor László biztosjelölt a fent említett problémára reagálva lényegében pótvizsgára küldte Magyarországot".

(MTI, fidesz.hu)