15 évvel ezelőtt a dél-kínai Kanton tartományban található Guiju lakosai még tökéletesen beleillettek a rizsföldeken hajlongó vidéki kínaiakról alkotott sztereotípiába. A város 1995-ben kezdett elektronikai hulladékok feldolgozására szakosodni, s ma már napi 50-100 teherautó érkezik ide a hongkongi kikötőkből leselejtezett televíziókkal, DVD-lejátszókkal, mobiltelefonokkal, számítógépekkel és játékkonzolokkal megpakolva. Az e-szemét szállítmányok újrafelhasználása által teremtett pénzkereseti lehetőség mintegy százezer munkást vonzott Kína belső vidékeiről Guijuba, hogy kevesebb mint két dollárért naponta 16 órában életveszélyes, rákkeltő anyagok egészségkárosító hatásainak tegyék ki magukat.

Pokoli életkörülmények a szemétdzsungelben

A számítógépházak és alaplapok dzsungelében sorakozó billentyűzetoszlopokból zsinórok lógnak ki, végükön árván himbálózó számítógépes egerek, kicsit arrébb pedig áramkörtáblák és merevlemezek állnak zsákokban felhalmozva. Az elektronikai eszközök temetőjének fémes szürkeségét egy-két apró, fürgén mozgó sárga és pirospólós alak töri meg: gyerekek válogatják szét színek szerint a kábeleket. A huzalhalmokat a munkások éjjel az égetőházakban lángra lobbantják, így a műanyagburok leolvasztásával a könnyebben hozzáférhetővé válik a drótok belsejében található értékes réz. Néhányan nyomtatott processzorokat "grilleznek" a hátsó kertben, hogy a mikrochipeket leválasszák a nyomtatott áramkörök tábláiról, hogy ezután az erősen maró hatású savfürdő segítségével kinyerjék belőle az aranyat - ilyen és ehhez hasonló érzékletes képet festenek a helyiek szokásairól az e-hulladék problémájával foglalkozó nemzetközi szervezetek. Tízezer számítógép szétbontása után akár egy kilogrammnyi is összegyűlhet a nemesfémből. Mások üveg és műanyag feldolgozására specializálódtak: puszta kézzel zúzzák össze a régi tévék képcsöveit és a monitorokat. A megmaradó használhatatlan alkatrészeket pedig elégetik vagy elássák.

A műanyagok égetésekor keletkező füst mérgező gázokat tartalmaz, fájó minden lélegzetvétel, az ember szinte a szájában érzi a fémes por ízét. A szerves szennyezőanyagokkal fertőzött közeli folyó szó szerint feketéllik a tintapatronokból kifolyó festéktől, mely olyan mérgező anyagokat tartalmaz, amit forralással sem lehet semlegesíteni. A helyiek pedig ezzel főznek, mosnak és mosakszanak. A víz ólomtartalma a megengedett határérték 200-szorosa, a magas fémérték pedig a helyi gyermekek vérében is jól kimutatható, s szellemi képességeik fejlődésére is hatással lehetnek. Az ólommal, ónnal, krómmal, és más nehézfémekkel átitatott talajban semmi sem terem meg: minden élelmiszert a környékről kell beszerezni.

Újrahasznosítás - zöld helyett feketén

A Guijuban alkalmazott kezdetleges és veszélyes hulladékfeldolgozási technikák következményei az újrahasznosítás egyik lényegi elemét, a környezet megóvására tett kísérletet teszik semmissé. A világ által évente termelt 20-50 millió tonnányi e-szemét 90%-a hasonló, környezeti előírások által nem szabályozott hulladéktelepen végzi. Itt az arany, ezüst, réz és más értékes anyagok szabadtéri égetéssel, savas fürdőkkel és "áramkörgrillezéssel" történő kinyerése közben mérges gázokat eregetnek a levegőbe és vegyi anyagokkal szennyezik a folyókat. Ezekbe az szabályozatlanul működő hulladéklerakókba illegális úton érkeznek a feldolgozandó elektronikai eszközök, melyek 70%-a számára Kína jelenti a végállomást. A fennmaradó 30%-ot pedig Indiába és Afrika szegény országaiba szállítják, annak ellenére, hogy a fejlett államokban több, az e-szemét újrafeldolgozására szakosodott cég is található, és az elektronikus temékek gyártóinak többsége is vállalja a leselejtezett áruk visszavételét és zöld újrahasznosítását. Sajnálatos módon legtöbb esetében ez annyit jelent, hogy "egyszerűen bepakolják ezeket egy konténerbe, amik aztán egy óceánjáró gyomrában egészen Kínáig, Indiáig vagy az afrikai partokig hajóznak" - osztja meg a szomorú tényt a mérgező hulladékok szegényebb országokba szállítása ellen küzdő szervezet, a Basel Action Network egyik igazgatója.

Az üzletágat a gazdasági megfontolások irányítják: Nyugaton a biztonsági előírások betartása magas feldolgozási költségeket eredményez, míg a fejlődő országokba történő exporttal ugyanez a munka akár tízszer olcsóbban is elvégezhető. Az 1992 óta hatályban lévő nemzetközi megállapodás, a veszélyes hulladékok országhatárokon túlra szállításának és elhelyezésének ellenőrzéséről szóló Bázeli Egyezmény és az európai szabályozások - az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól (WEEE) szóló 2003-as uniós irányelv - ugyan nehezítették az illegális szállítmányok szegényebb országokba juttatását, de a szabályok megkerülése még így is gyerekjáték maradt. Felesleges a jogi kiskapuk felkutatásával bíbelődni, elegendő a konténer belső falára ragasztani egy ropogós százdollárost és máris sikerült megszabadulni néhány tonna káros hulladéktól. Mivel az USA a Bázeli Egyezményt - a fejlett világ egyetlen államaként - nem ratifikálta, így az amerikai vállalatok elvileg nem büntethetők a szemét elszállítása miatt. De az EU-ban is virágzik a szemétbiznisz, mivel a meglévő tiltás elrettentő ereje büntetési rendelkezések híján kevés.

A kínai vásárlók nem fukarkodnának

Peking tudatában van az országban zajló környezetszennyezésnek, de cselekedni nem tud vagy nem akar. Pedig a helyzet csak egyre súlyosbodik, mivel a tengerentúlról - az Egyesült Államokból, Kanadából, Japánból és Dél-Koreából - Kínába érkező mérgező szállítmányok mellett a belföldi háztartások is évente több mint egymillió tonna eletronikai hulladékot termelnek. A lakosság készen áll akár áldozatok árán is javítani a helyzeten: egy múlt héten napvilágot látott tanulmány szerint a kínaiak 98%-a, s általában a harmadik világ vásárlóinak 84% hajlandó lenne többet fizetni a környezetbarátabb számítógépekért és mobilokért, míg az iparosodott országokban lakók csupán fele vállalkozna erre.

A szakértők egyetértenek abban, hogy az illegális hulladékfeldolgozók elsősorban a harmadik világ országai számára jelentenek óriási problémát, hiszen a környezetre káros hatásai itt érződnek a leginkább, de az e-szemét egyre növekvő mennyiségével elkerülhetetlen a fejlett világ államainak és a vezető elektronikus termékeket gyártó vállalatoknak az összefogása, hogy hatékony megoldást találjanak a jelenségre. Az elektronikai termékeket gyártó cégeknek figyelembe kellene venniük a "zöld kütyük" iránti növekvő keresletet, hiszen a környezet fenntarthatóságának problémája nem oldódik meg magától.