Egészen eddig nagyon keveset lehetett tudni a lundák teleléséről, mivel a madarak ezt az időt a nyílt vízen töltik. A brit Ökológiai és Hidrológiai Központ kutatói számára is meglepő volt a felismerés, ami egyben cáfolni látszik azt az elgondolást, hogy a szigetországtól keletre, illetve nyugatra élő populációk soha nem találkoznak.

A lundák lábára erősített parányi, másfél grammos geolokátorok lehetővé tették, hogy első ízben nyomon lehessen követni a rejtélyes madarakat. Az eddig elérhető eszközök mind nehéznek bizonyultak a csupán 400 grammos állatok számára. A 2007-es szaporodási időszakban a kutatók 50 madárra szereltek fel geolokátorokat Skócia keleti partjától nem messze, May szigetén. A készülékek a fény intenzitását mérik, rögzítik a napkelte és napnyugta idejét. Abból pedig, hogy mikor van dél, a kutatók kiszámíthatják, hol helyezkedik el a madár az adott napon. 2008 tavaszán 14 eszközt sikerült begyűjteni a madaraktól, 13-ról pedig adatokat letölteni.

A következő lépés annak kiderítése lesz, hogy mivel táplálkoznak a lundák télen - ecsetelte a BBC-nek Mike Harris professzor, a kutatás vezetője. Úgy véli, hogy ilyenkor több planktont, ám kevesebb halat, rákot esznek. A táplálékhiány az egyik feltételezett oka annak, hogy 2003 és 2008 között drámai mértékben megcsappant az Északi-tenger lundaállománya. Míg 2003-ig folyamatosan növekedett a populáció, és 69 300 párnál tetőzött, 2008-ra azonban 41 000-re apadt. Az addigi növekedési rátával számolva 100 000 párt vártak volna a szakemberek. Mivel a lundatojók évente mindössze egyetlen tojást raknak, pár év fokozott fogyatkozása könnyen felboríthatja a populáció stabilitását.