fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Visszalépett a bolgár EU-biztosjelölt
2010. január 19., 14:45
Rumjana Zseleva bolgár EU-biztosjelölt elállt a jelöltségtől, és lemondott külügyminiszteri tisztségéről is - közölte kedden Strasbourgban Joseph Daul, a jobbközép irányzatú Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciójának francia vezetője. Szófia a Világbank jelenlegi alelnökét szánja Zseleva utódjául.

"Ma reggel tudtam meg, hogy Zseleva lemond bolgár külügyminiszteri posztjáról és visszalép a biztosjelöltségtől" - mondta sajtótájékoztatóján Daul, aki szerint Zseleva "kicsinyes harc áldozata lett". A bolgár jelölt "nem tudta elviselni, hogy megkérdőjelezték tisztességét" - mondta.

Később a néppárti frakció nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írták: politikai ellenfeleik gátlástalanul tüzet zúdítottak Zselevára, bizonyítékok nélkül vádakkal illették, "és amikor rájöttek, hogy a személye elleni támadások alaptalanok, akkor megkérdőjelezték a kompetenciáját".

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának német vezetője azt mondta, hogy Zseleva az egyetlen, számára lehetséges döntést hozta meg. Schulz szerint a humanitárius segítségnyújtási tárca élére kiszemelt bolgár biztosjelölt - aki tavaly nyáron lett a jobboldali szófiai kormány külügyminisztere - alkalmatlannak bizonyult a poszt betöltésére. "A parlament nem engedheti meg magának, hogy a meghallgatások semmit se számítsanak" - fogalmazott Schulz.

Silvana Koch-Mehrin német liberális EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy Zseleva visszavonulása "ésszerű" volt.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - közleménye szerint - tudomásul vette és tiszteletben tartja a jelölt döntését, és a lehető leghamarabb találkozni fog az új bolgár EU-biztosjelölttel, Krisztalina Georgievával, a Világbank jelenlegi alelnökével.

Barroso üdvözölte, hogy a bolgár kormány gyorsan reagált a helyzetre, és hangsúlyozta, hogy az új összetételű Európai Bizottságot mielőbb létre kell hozni.

Rumjana Zseleva múlt keddi brüsszeli meghallgatása kezdetén az EP illetékes szakbizottsága előtt össztűzbe került. Azzal vádolták meg, hogy vagyonnyilatkozatában elhallgatja - illetve EP-képviselővé választásakor, 2007-ben beadott nyilatkozatában elhallgatta - egy tanácsadó cég tulajdonlását. Hétfőn az EP jogi szolgálata a mostani vagyonnyilatkozatban nem talált semmi kifogásolhatót, de a 2007-es pénzügyi érdekeltségi nyilatkozatot illetően nem tudott egyértelmű következtetésre jutni.

Zseleva a meghallgatás során - amikor a heves vagyonnyilatkozati vita félretétele után áttértek a szakmai kérdésekre - többek megítélése szerint nagyon gyenge válaszokat adott számos szakkérdésre.

Európai parlamenti folyosói értesülések szerint a keddi strasbourgi pártközi egyeztetésen Zseleva mellett csak a jobbközép néppárti frakció állt ki, a szocialisták, a liberálisok és a zöldpártiak elzárkóztak támogatásától.

Az EP-ben uralkodó vélemény, hogy az új bolgár jelöltállítás miatt az eredetileg tervezett időpontban, jövő kedden nem lehet megtartani az EP-ben a plenáris szavazást az Európai Bizottság egészéről.

(MTI)