fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mélyrepülésben az euró
2010. január 22., 15:35
Újabb öt hónapos mélypontra zuhant az euró a zöldhasúval szemben, alig 1,4 dollárt kell már csak fizetni a közös uniós deviza egységéért.

Az uniós fizetőeszköz egy hete lépett rá komolyabban a lejtőre, a múlt csütörtökön még 1,45 dolláron váltották az eurót. A tegnapi gyengülés oka a vártnál kedvezőbb kínai makroadat volt, az ázsiai ország GDP-je ugyanis a vártnál nagyobb mértékben, 8,7 százalékkal bővült tavaly, és a decemberi infláció is gyorsabb volt az országban az előre jelzettnél.

Ez pedig monetáris szigorításra késztetheti Pekinget, ami a devizakereskedők szerint nyomást gyakorolhat egyes devizákra, így az euróra és az ausztrál dollárra - állítja a Dow Jones hírügynökség. A dollárt azonban nem csak a kínai adatok erősítik.

"A válságból való kilábalás céljából egyelőre minden meghatározó gazdasági hatalom azért küzd, hogy gyengítse a saját devizáját. Az USA-nak tavaly december elejéig ez viszonylag jól sikerült, az utóbbi másfél hónapban azonban visszájára fordult a helyzet" - mondja Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.

A dollár árfolyamát egyébként elsősorban a globális kockázatvállalási kedv mozgatja: az optimizmus időszakában a befektetők a dollár helyett az izgalmasabb piacokat részesítik előnyben, míg az óvatosság a dollár iránti keresletet erősíti. A közelmúltban a befektetők általános elbizonytalanodása mellett az eurózóna problémái is a dollár malmára hajtották a vizet. Elsősorban Görögország helyzete aggasztó a felelőtlen gazdaságpolitika miatt felhalmozódott hatalmas államadósság miatt, és ez más országok (elsősorban Spanyolország, Portugália, Írország és Olaszország) problémáira is jobban ráirányíthatja a figyelmet.

"A dollár azért is erősödik, mert sok pénzt pumpáltak a gazdaságba, és ezt ki kell majd szippantani például egy kamatemeléssel" - mond egy másik indokot Szántó András, az Equilor devizaüzletágának vezetője. Azt persze még a szakemberek is csak találgatják, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) mikor kezdi meg a szigorítást, de az eddigi prognózisok szerint ez korábban bekövetkezhet, mint az Európai Központi Bank (EKB) kamatemelései.

(vg.hu)