fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Forró évtized van mögöttünk
2010. január 25., 11:53
A NASA által 1880-ban megkezdett földfelszíni hőmérsékletmérések óta, az elmúlt egy évtized bizonyult a Föld legforróbb időszakának.

A globális földfelszíni hőmérsékletre vonatkozó adatok vizsgálata során a NASA szakemberei arra az eredményre jutottak, hogy a mintegy 130 éve folyó megfigyelések óta az elmúlt egy évtized volt a legforróbb időszak a Földön. Az amerikai űrhajózási hivatal továbbá azt is megállapította, hogy ez idő alatt a 2009-es év volt a második legmelegebb esztendő. Tavaly ugyanis mindössze csak egy pár Celsius-fokkal volt enyhébb az idő a hőmérsékleti csúcstartónak számító 2005-ös év után. James Hansen, a NASA Goddard Űrkutatási Intézetének (GISS) igazgatója szerint, a globális hőmérsékletváltozásért az óceánok meleg, és hideg légáramlatainak váltakozása a felelős. "Amikor megvizsgáltuk az elmúlt öt, illetve tíz évben a légáramlatok váltakozását, arra jutottunk, hogy a globális felmelegedés tovább folytatódik" - mondta a szakértő, aki egyike volt azoknak a tudósoknak, akik már két évtizeddel ezelőtt felhívták a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire.

A La Nina néven ismert időjárási jelenség két évvel ezelőtt annyira lehűtötte a Csendes-óceán trópusi területeit, hogy ezzel 2008 lett az évtized leghidegebb éve. A NASA szakemberei egyértelmű hőmérsékletnövekedést mutattak ki az elmúlt évtizedekben, habár az 1940-es és 1970-es évek között némi kiegyenlítődést figyeltek meg. Az adatok szerint az elmúlt harminc év folyamán nagyjából 0,2 Celsius-fokkal növekedett évtizedenként a hőmérséklet. Az átlagos globális hőmérséklet pedig összesen 0,8 fokkal emelkedett 1880 óta. "Ezt a számot érdemes fejben tartani" - mondta Gavin Schmidt, az intézet éghajlatkutatója.

2009 még annak ellenére is megszerezte a második legmelegebb év címét, hogy tavaly Észak-Amerika legtöbb részét szokatlanul hideg december sújtotta, és az Északi-sarkvidékre is a megszokottnál jóval enyhébb légáramlatok érkeztek. NASA által elemzett adatok a világszerte működő több ezer meteorológiai állomásról, a tengerfelszíni hőmérsékletet megfigyelő műholdakról, és az Északi-sarkvidéki kutatóállomásokról érkeztek.

A múlt hónapban lezajlott koppenhágai klímacsúcs résztvevőinek megállapodása szerint meg kell akadályozni a globális átlaghőmérséklet további emelkedését, és ezzel felszámolni annak legpusztítóbb hatásait. "Nagy ellentmondás van a mostani eredményeinek és az éghajlati változásokra vonatkozó népszerű hiedelmek között" - mondta Hansen. "Az elmúlt évtizedben a globális felmelegedés egyáltalán nem állt meg" - tette hozzá.

(greenfo.hu)