fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pontos helyzetképre van szükség
2010. január 26., 08:49
A Fidesz a felkészülés finisében van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Navracsics Tibor frakcióvezető, aki hangsúlyozta: nemcsak programszerű felkészülést jelent ez, hanem diagnóziskészítést is.

Navracsics Tibor hozzátette: nyolc éve volt utoljára kormányon a Fidesz, ezért fontos, hogy pontos helyzetképet állítsanak fel az ország állapotáról. Elmondta: elsősorban gazdasági területen készülnek a jövőre vonatkozó fejlesztési tervek, amelyeket később cselekvési tervvé alakítanak.

Vannak területek, ahol politikai viták folynak, és vannak, ahol már viszonylagos konszenzus alakult ki - fűzte hozzá a politikus, aki szerint a 2006-os választás utáni időszak egyik legnagyobb károkozása az volt, hogy a párt- és kormányprogramok elveszítették hitelességüket.

Egy olyan kormányprogramot kell megalkotni, amely a hitelesség megteremtésének az eszköze lehet - hangsúlyozta Navracsics Tibor, hozzátéve: a Fidesznek nincs alternatív kormányprogramja, csak a készülő Kormányzás 2010.

Kiemelte: a személyi kérdések eldöntése Orbán Viktor kompetenciájába tartozik, ezért ő személy szerint nem tudja, hogy a pártelnök kikben gondolkodik, ha a Fidesz kormányt alakíthat, de "a párton belül vannak pletykák".

A kormányzati politikának nem szabad szétesnie - emelte ki a frakcióvezető, aki úgy véli: 2006 óta a miniszterelnöknek és a kormánynak nincs energiája egyben tartani a kormányzati politika egységét, ezért szétzilálódnak a viszonyok, a politikai célkitűzések elérhetetlenné válnak, mindez pedig "szétveri az ország működését".

(inforadio.hu)