fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
100 ezer nyugdíjas aláírás
2010. február 4., 16:55

A mai napon meghaladta a 100 ezret a Fidesz Nyugdíjas Tagozata által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez csatlakozók száma. A Fidesz Nyugdíjas Tagozata egy kormánydokumentum nyilvánosságra kerülése után indított aláírásgyűjtési akciót, kiderült ugyanis, hogy az MSZP 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, 15-20 %-kal csökkenteni akarja a nyugdíjakat és privatizálni akarja a nyugdíjpénztárakat.

Az MSZP most tehát ugyanazt csinálja, mint 2006-ban: átverik a nyugdíjasokat, de az idős emberek már nem hisznek a szocialistáknak. Egy tegnap nyilvánosságra került felmérés szerint a nyugdíjasok 53 %-a szerint a szocialisták kampánya hazugságra épül, kétszer annyian számítanak nyugdíjaik értékállóságára Fidesz-kormány alatt, mint MSZP-vezetés idején, és a szocialistákra szavazó időseknek is csak kevesebb, mint harmada gondolja úgy, hogy az MSZP igazat beszél. Azt ugyanakkor minden nyugdíjas tudja, hogy csak a Fidesz tudja megvédeni a nyugdíjak értékét, és csak a Fidesz tudja megakadályozni a nyugdíjpénztárak privatizációját. Ezért csatlakoztak most már több mint 100 ezren a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának aláírásgyűjtéséhez.

Iván László,
a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke