No, hát itt lenne az eb elásva. Ugyanis mi más folyna ebben az országban kisebb-nagyobb mértékben, de időtlen idők óta, a polgári kormány 2002-es elbukásától fogva pedig gigantikus méreteket öltve és irtózatosan szenvtelen gyakorlatiassággal űzve, mint hogy a politikai elit hatalmasságai rábírják a közpénzek fölött rendelkező végrehajtókat, hogy indokolatlan szolgáltatásokra adjanak pénzt. És mivel az ellenszolgáltatás indokolatlan, vagy nincs is, a kifizetett tíz- és százmilliók az utasítgatók és köreik zsebében landolnak.

Nagy öröm, hogy a bűn elszánt üldözőinek így az állítólagos magyar jogállam összeeszkábálása után két évtizeddel sikerült végre rájönniük a dolgok nyitjára. Arra, hogy van olyan háló az igazságszolgáltatás sufnijában, amivel a nagy halakat is meg lehet fogni. Mert eddig mást sem láttunk, mint maszatolást és teszetoszaságot, amikor néhanapján - állását és biztonságát kockáztatva - kitálalt egy-egy magyar polgár, vagy amikor az orkánszerű ellenszélben dolgozó tényfeltáró újságírók kiderítettek ezt-azt.

Már annak is örülni kellett, ha nem utasították el visszakézből a nyomozást, hanem hajlandónak mutatkoztak néhány évig tologatni az aktát, hogy a végén jó esetben némi ejnye-bejnyében részesítsenek egy-két balekot, azaz apróhalat. Tocsik-ügy, Kulcsár-ügy, Lendvai Ildikó kampányfőnökének vesztegetési ügye, hogy csak néhány kisiklatott vizsgálatot említsünk.

Igaz, ezekben legalább volt eljárás. Gyurcsány Ferenc - még feltörekvő üzletemberként nyilatkozva - egy 1996-os Népszabadság-interjúban elhencegte, az ő nagysága abban rejlik, hogy maga köré gyűjtötte a pártállam kulcsembereit, így sokkal könnyebben boldogult a privatizációs üzletekben. - Az államot senki nem kényszerítette rá, hogy ilyen végtelenül rossz üzleteket kössön velem - viccelődött akkor a bukott kormányfő. Azután, amikor sorra születtek a leleplező cikkek a Gyurcsány-Apró-klán megtollasodásának kalandos korszakáról, egyetlen hatósági ember sem volt elég vitéz ahhoz, hogy érdemi vizsgálatot folytasson. Hiába került néhány éve sajtó alá, hogy hogyan szerezte meg Gyurcsány lényegében ellentételezés nélkül a mosonmagyaróvári timföldgyárat, hogy hogyan kerülte el az adófizetést a fiktív vállalkozása futtatásával, hogy pitiáner módon hogyan szervezte ki kft.-be, majd oldotta meg adómentesen, áfa-visszatérítéssel az Apró-villa átépítését, az úszómedence-építést, hogy hogyan szerezte meg ingyen a belvárosi Képviselői Klubot és az őszödi kormányüdülőt, még a bokáját sem ütötte meg a baloldal ördögi miniszterelnöke.

Mint ahogyan utódja, Bajnai Gordon adócsalásgyanús offshore vállalkozásait, a Hajdú-Bét-botrányt, a Wallis közpénzes ingatlanügyeit, vagy Kóka János külföldön, titokban lebonyolított sulinetes gigaüzletét sem vizsgálta senki. És akkor csak a legelején járunk a végtelennek tűnő listának. Mert ott vannak a fővárosi és megyei pártvezetők, a holdudvar nagyurai, az uniós pályázatokkal bizniszelők és a csupán százezreket lenyúló ócska táskahordozók is. Van egyáltalán bárki a szociálliberális oldalon, aki nem a koncért ment oda?

Zuschlag vagy Hunvald ügye, a terézvárosi ingatlanpanamák, vagy most, a BKV-botrány vizsgálata végre világossá tette, hogy tud a magyar ügyész és rendőr, ha akar. A törvényeink többnyire jók és világosak. Csak az alkalmazásuknál akadt némi - khm - bizonytalankodás. Hát most húzzanak bele, tisztelt bűnüldözők, készüljenek azok a vádiratok. Van mit behozni.