Az derült ki ugyanis az egyik vizsgálatból, hogy egy szerződés kifizetendő összegéhez utólag tollal odafirkantottak még egy nullát, így a szerencsés nyertes a szerződésben szereplő összeg tízszeresét vehette fel. Lássuk be azért, ez a pofonegyszerűségében is zseniális lépés mindnyájunkat le kell nyűgözze. Sőt lelki szemeinkkel már látjuk is, hogy kreatív honfitársaink, amikor a pénztárnál tízezer forintot kellene fizetni, e szavak kíséretében adnak át egy ezrest a pénztáros kisasszonynak: "A még hiányzó nullát majd tessék szíves hozzáírni!" Milyen tiszta és világos is az egész! Megvalósulhat így immár a korlátlan szabadság, hisz a jelek szerint a "békávé" világban minden csak akarat és elhatározás kérdése. Már persze akkor, ha a titokzatos kiválasztó hatalom téged is beválasztott a "kiválasztottak" közé. Aki számára soha nem lehet kérdés, hogy hogyan elégüljenek "vég ki", hiszen avatott kezek által mindig "gondoskodva van" mindenről. Hogy a magyar társadalom döntő többségét, amely kifosztottságának legvégső fiziológiai határaihoz közelít, e rejtélyes kiválasztó hatalom nem választotta be az így végkielégíthetők közé? Hát ez valóban szomorú, de az élet, mint tudjuk, tele van szomorú fordulatokkal. "Teccett volna talán..." De mit is tetszettünk volna, mikor és hogyan? Ez itt a kérdés.
A tetszőlegesen beírható nullák kiválasztottainak világa reményeink szerint a végéhez közeledik. Nem feltétlenül azért, mert annyira bizonyosak lennénk abban, hogy a választások utáni kormány azonnal a hozzáértés és becsület ("Ész" és "Erény") élő szobraiként tételeződő vezetőket és beosztottakat talál majd a BKV-hoz és más állami vállalatokhoz. Hanem azért, mert egészen egyszerűen nincs tovább! Úgyis mondhatnánk, "itt a vége, fuss el véle", fogd a pénzt, és fuss el véle. Maga a rendszer omlik most össze, egyre hangosabb és látványosabb robajjal. Már csak az a jelentéktelen, apró kérdés marad, ki és hogyan épít majd a helyén újat. Mert ha a mai ellenzék azt mondja, hogy rendbe teszi az országot, ebből két dolog következik. Az egyik, hogy az ország nyilván most "rendetlen", ami mint feltevés teljesen helytállónak is látszik. A másik már egy kicsit bonyolultabb ügy, mert a "rendbetevő", aki rendet rakni készül, az "kívül" van ezen a rendetlenségen, hisz egyébként hogyan tudna itt rendet rakni. Csakhogy az egyik legsúlyosabb bizonytalanság most - az elmúlt évszázad legveszélyesebb időszakaihoz hasonlítható évtized előtt - a magyar társadalomban éppen az, hogy nem tudjuk, milyen mélységbe hatolt le a szétrohadás, amit éppen ezek a hozzáírt nullák jelenítenének meg a legpontosabban.
Ünneprontásnak tűnhet, de akkor is érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a lassan a normaszegést normává tevő magyar társadalom ugyan találhat magyarázatot minderre, de mentséget aligha. Már a hetvenes-nyolcvanas évek ezzel foglalkozó szociológiai elemzései is kimutatták, hogy a korrupció nemcsak egyszerűen mindennapos jelenség, de sokszor az élet elemi szintjeinek üzemeltetéséhez is alapfeltétel. Vagyis e nélkül világunk lepusztulása még gyorsabb volna. Az igaz, hogy a nemzetállamunkat ma működtető erők, akár csak akkoriban, egyszerűen jogilag felhatalmazott rablóként viselkednek. Ám amikor ezt felismerve az állam polgárai e rablóállam elleni huszárvirtusnak tekintik a rutinszerű adócsalást, akkor ezzel nem a rend helyreállítását segítik, hanem éppen ellenkezőleg, az anarchia és végül a visszafordíthatatlan káosz kialakulást mozdítják elő. Tehát nem kerülhetjük meg a legkényesebb alapkérdést, a magyar társadalomban évtizedek óta zajló általános értelmi és erkölcsi lezüllés kérdését. Ezért aztán az országot hittel és lelkesedéssel rendbe tenni készülőknek nem akármilyen kihívással kell szembenézniük.
A választások akármilyen elsöprő többséggel megnyert két fordulója után az ország és annak társadalmi, gazdasági, politikai elitjei ugyanabban a térben, ugyanazokkal a rutinokkal, beidegződésekkel próbálják a hétköznapi élet átláthatatlanul zavaros világát üzemeltetni. A választások második fordulóját követő hétfő reggel ugyanaz a Magyarország virrad fel egy új napra. Ha nem akarunk a "nullák" egyre veszélyesebben önpusztító országa maradni, akkor végre őszintén kellene szembesülni azzal a helyzettel, ahová az a birodalmi kifosztás sodort minket, amely nem jöhetett volna létre mindennapos megalkuvó gyávaságaink és ócska, pitiáner korruptságaink hazugságai és félelmei nélkül.