fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pofont kapott az EU
2010. február 8., 11:45
A képviselők zavartan tanakodnak Brüsszelben. Február harmadikán kiderült, Barack Obama nem kíván részt venni a májusban tartandó EU-USA csúcstalálkozón Madridban. A hír meglepte a minisztereket, azonban a Fehér Ház közölte: az, hogy az elnök nem vesz részt a találkozón, nem jelenti egyben azt, hogy ne folytatná az Európai Unióval fenntartott együttműködést.

Hillary Clinton két nappal a bejelentés előtt Párizsban tartott előadást, ahol biztosította hallgatóságát: Obama nem fordít hátat Európának. "A valóság az, hogy nincs több Európa, csak egy Európa van. És ez egy olyan Európa, amely az Egyesült Államok partnere" - mondta a külügyminiszter. Clinton gyértelművé tette, hogy az USA-nak egy közös hangon megszólaló, erős Európai Unióra van szüksége, mely képes a 21. században vezető szerep betöltésére a biztonság és jólét fenntartására érdekében.

Azonban az unió büszkesége csorbát szenvedett. Elindultak a találgatások, ki vagy mi lehet az oka a tervezett konferencia kudarcának. A szakértők úgy látják, a legnagyobb problémát az Unió megosztottsága jelenti - vélte a New York Times. Nincs egységes európai döntés a klímavédelmet, Afganisztánt, az orosz kapcsolatokat, a közel-keleti rendezést, vagy a terror elleni küzdelmet illetően sem. Az utóbbi évben Obama többször utazott Európába, de a legtöbb csúcstalálkozó eredménytelenül zárult.

Miért nem jön Obama?

"Ez ébresztő az Uniónak". "Senki sem fog udvarolni neki vagy csúcstalálkozókon részt venni, csak mert az egységes Európa egy szép ötlet" - nyilatkozta Charles Grant, a Centre for European Reform igazgatója.

Az elemzők szerint a belpolitikai civakodások és problémák, a hazai kampányok egyaránt elvonták Brown, Merkel és Sarkozy figyelmét a külpolitika fontosságáról, valamint a határozott vezetői együttműködésről, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a blokk globális szereplő maradhasson az USA, Kína és Oroszország mellett.

Más szakértők szerint azonban a Lisszaboni Szerződés által keltett hamis remények is befolyásolhatták az amerikai elnök döntését. Egy állandó és döntési jogkörrel rendelkező kapcsolattartó hiánya továbbra is akadályozhatja a folyamatos és gördülékeny kommunikációt, márpedig az Unióban továbbra sem világos, hogy az elnökség, az Európai Bizottság, a Tanács új állandó elnöke, vagy a külügyi főképviselő lesz képes az integráció valódi képviseletére.

"Nem egyértelmű, ki szólal fel Európa nevében" - mondta Steven Flanagan, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának védelmi szakértője Washingtonban. "A nagy remény most Catherine Ashton."

A feltevések mellett valószínűsíthető az is, hogy Obama a szenátusi választáson elszenvedett demokrata vereség után befelé fordul és a hazai problémák megoldására törekszik, kevesebb időt szentelve a nemzetközi feladatoknak.

(kitekinto.hu)