Az Index megszerezte az ezt bizonyító dokumentációt, napfényre került ugyanis a pénzügyminiszter és a vagyonkezelő erről szóló koncepciója. Ráadásul az internetes hírportál forrásai szerint az előterjesztésben foglaltak egy titkos háttéralku eredményét tükrözik. Utóbbi pedig még a Gyurcsány-kormány és a Magyarországon jelenlévő két legnagyobb multinacionális vízközművállalat, a Veolia Eau és a Suez Environnement illetékesei között köttetett a vízműpiac felosztásáról.

Tehát nem pusztán az egyetlen megmaradt magyar stratégiai vagyon, az édesvízkészlet magánosítását, pontosabban kiárusítását tervezte a balliberális kormány, hanem a piacot is felosztotta volna - amolyan dél-amerikai stílusban. Megjegyezzük, hogy a másik hazai stratégiai vagyon a termőföld, ám az elméletileg rendelkezésre álló öt-hat millió hektárnyi földből már egymilliót - zsebszerződések révén - külföldiek művelnek.

De öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Néhány év, esetleg évtized múlva minden csepp édesvíz kincs lesz, és eljutunk oda, hogy külföldiektől kell megvennünk az ő hasznukra a saját vizünket?! Márpedig az előkészületek - a "jobbos" elfogultsággal aligha vádolható - Index információi alapján erre utalnak.

Pedig ugyanolyan arannyá válhatna számunkra a víz, mint egyes arab országok számára a kőolaj. Gazdaggá tehetné az egész országot! Már rég tudják a külföldiek, hogy ebben lassan sokkal nagyobb üzlet lesz, mint a kőolajban.

Miért nagy a jelentőségük a regionális vízműtársaságoknak? Ez a kérdés jogos azok részéről, akik kevésbé foglalkoznak a témával. Nos, a vízszolgáltatónak az a dolga, hogy a lehető legolcsóbban a lehető legjobb minőségű vizet szolgáltassa. A magánszolgáltatónak pedig az a célja, hogy a lehető legdrágábban a lehető legkevesebb befektetést igénylő vizet szolgáltassa. A kettő ellentmond egymásnak.

A verseny kikényszeríthetné, hogy az előbbit válassza a magánszolgáltató, de éppen az irányban tett lépéseket a Suez és a Gyurcsány-Bajnai-kormány, hogy monopolhelyzetet teremtsen a magánszolgáltatóknak, megszüntetve a versenyt.

Amikor a kormányzásra készülő Fidesz tavaly több alkalommal is kiállt amellett, hogy a vízvagyon nem lehet "privatizációs préda", illetőleg arra szólította föl a kormányt, hogy tegyen le magánosítási szándékáról, az érintettek - akár a vagyonkezelő, akár a pénzügyminiszter - cáfolta az erről szóló koncepciót. Ha pedig az előzményeket is felidézzük - múlt év tavaszán a vagyonkezelő arról döntött, hogy a regionális vízközműtársaságot szervezetileg összevonják - a privatizáció előkészületei aligha titkolhatók tovább.

Oszkó Péter pénzügyminiszter a Fidesz felvetéseire úgy felelt, hogy "nem, nem és nem. Nem adjuk el a vízvagyont, nem adjuk el a vízhasznosítást, nem adjuk el a vízszolgáltatást". Az említett "átszervezést" - amely ellen tiltakozott a szakma, az önkormányzatok, sőt még a környezetvédelmi miniszter is - a PM irányítója a racionálisabb működéssel indokolta, és azt mondta, hogy félreértés vezethetett arra a következtetésre, hogy privatizáció előkészítése zajlana.

Pedig már mindent eladtak: a Nemzeti Tankönyvkiadót, megtörtént a közlekedési infrastruktúra jelentős részének magánosítása, és most az alapvető természeti forrásainkat, a földet, a vizet, sőt még - az erdővagyonon keresztül - a levegőt is pénzzé akarják tenni.

Óriási előrelépés lenne, ha a kormány-állam által kötött szerződéseket nyilvánosságra hoznák, s nem kellene három évig pereskedni azért, hogy a mindennapjainkat érintő megállapodások publikussá váljanak.

Üdvös lenne, ha a stratégiai jellegű ügyeket nem az Index révén ismerhetnénk meg, hanem mindenki által hozzáférhető internetes köz-, vagy állami portálokról.

A Gyurcsány-Bajnai-gate ezt is üzeni...