Viktor Janukovics győzelme az elvesztegetett lehetőségek korszakának végét jelenti, olyan tanulságokkal, amelyek messze túlnyúlnak keleti szomszédunk határain. Az ukrán narancsos forradalom indulásakor soha nem tapasztalt társadalmi felhatalmazást kapott a néptől, de az akkor győztes demokratikus erők nem tudtak élni vele. Nem tudtak ellenállni a hatalom csábításának, ki akarták hasítani a maguknak és a családjuknak járó szeletet abból a tortából, amelyet már oly régen kiszemeltek. "Miért, nekünk nem jár annyi, mint a komcsiknak?" - kérdezhették egymástól.

Ezzel a hozzáállással nem tudták felváltani az oligarchák kleptok­ráciáját egy államilag szabályozott versenydemokráciával. A szabályozás jegyében ugyanis túl sok "saját" üzletembert védelmeztek meg a szabad verseny farkastörvényeitől, s végül maga a megméretés szabadsága veszett el. A csalók nem kerültek börtönbe, a bírák továbbra is lefizethetők. A korrupció pedig az, amiből téged kihagytak.

A narancsos forradalom győztesei a hatalmat arra aknázták ki, hogy a saját klánjaik befolyását megerősítsék. Juscsenko leradírozta ugyan elődje bürokratikus gépezetét, de nem állított egy a közt európai módon szolgáló apparátust a helyébe. Az államgépezetet és a parlamentet továbbra is oligarchák uralják, kényük-kedvük szerint véve posztokat, mandátumokat és szavazatokat.

A nép pedig azt várta, hogy felszámolják a klánok hatalmát, ami újratermeli a korrupciót, s nem hagy esélyt a kisvállalkozások szabad érvényesülésére a piacon. Az alvilági és állami maffiák között őrlődő közembernek ugyanis esélye sincs arra, hogy kitermelje azt a hasznot, amiből a vérszívók ekkora serege eltartható lenne.

Mi maradt ez után? Az ország a végletekig kettéosztott, és a választók jelentős része nem bízik egyik oldalban sem. A két egymással szemben álló politikai tömb közötti erőviszonyok azonban kiegyensúlyozottak, vagyis alig néhány százaléknyi a különbség közöttük.

Így viszont egyik fél sem kaphat olyan társadalmi támogatást, amire szükség lenne az eddig elhalogatott, viszont most már elengedhetetlen reformok végrehajtásához. A szerkezetváltás ugyanis olyan alapvető átalakítást igényel, amelyhez a társadalom többségének támogatására van szükség.

Mi közünk van nekünk mindehhez? Hát csak annyi, hogy Magyarországon alig két hónapon belül történelmi esély nyílik egy olyan társadalmi támogatottság megnyerésére, amely az alapvető és régóta halogatott, mélyreható átalakítások előtt megnyithatja a kaput. A társadalom minden rétegét érintő alapos átszabást kell ugyanis a következő kormányzatnak végrehajtania. A gazdaság nem állítható vissza végre a fenntartható fejlődési pályára, ha nem szabják át a nagy elosztó rendszereket.

Az ország fokozatosan elveszti versenyképességét, ha nem korszerűsítik az oktatást, az egészségügyet és az önkormányzatokat. Korszakalkotó feladat, amelyhez kétharmadhoz közeli támogatás mellett gyakorlatilag szabad kezet ad a magyar választó, pontosan ugyanúgy, ahogy öt éve az ukrán átlagember. A közembert ugyanis nem érdekli, milyen modell alapján fogja az új kormányzat az életet újjászervezni, csak fenntarthatóan működjön a dolog, és lehetőleg ne rosszabbul, mint az európai szomszédoknál.

Senkinek ne legyenek illúziói: ma a jobboldal fölényes győzelme az egyetlen esély arra, hogy az ország meg tudjon felelni a 21. század kihívásainak. Ha ugyanis most sem lesz kétharmados, vagy ahhoz közeli többség, akkor esélyünk sem lesz azoknak a mélyreható változásoknak a keresztülvitelére, amelyek gyermekeinknek egy élhető országot teremtenének. A baloldal ugyanis mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ezt a történelmi átalakítást ne a jobboldal hajtsa végre. Ha viszont meglesz ehhez a megfelelő társadalmi támogatás, akkor óriási történelmi felelősség is hárul a győztesekre. Nem engedhetik meg maguknak, hogy félmunkát végezzenek.

De az ország sem engedheti meg magának, hogy kiábránduljon az egyetlen kormányzóképes politikai erőből. Az ukrán lecke ugyanis arra tanít: nem bocsátja meg a választópolgár egy történelmi esély elmulasztását. A kleptokráciát nálunk is fel kell váltania az európai demokráciának.