Nem érdemes csodálkozni azon, hogy lassan Magyarország is elér a "társadalmi fejlődés" azon fokára, ahol az ámokfutók különböző típusai felüthetik a fejüket. Ezeknek soft kiadásai a metrón, buszon tomboló kötekedők, őrültek, míg a keményebb verzió az, amikor az illető pisztollyal megy az egyetemre és meg is húzza a ravaszt. Vagy amelyik éppen erre készül.

Évekkel korábban dermedten ültek a népek a foteljaikban, kacska lábú székeiken, és elborzadva nézték a dilidobozban, hogy micsoda rémtettek mennek végbe a fejlett világban.

Iskolai mészárlás az Amerikai Egyesült Államokban - ott szinte már sportot űznek belőle -, Németországban, akárhol. Ott, ahol a kiéheztetett és mannára vágyó lelkekben csupa-csupa varázslatnak tűnt minden, ahol kolbászból van a kerítés a magyarok egy része szerint (is), s olyan nagy a jólét, hogy annak mértékét talán még Gyurcsány sem tudja felmérni, pedig ő azért tud valamit.

S lám, nem elég a jó iskola, a tej-vaj-méz kombináció, a legjobb sportcipő, mégis meglesz a baj.

Az elkövetők fiatal emberek, alig huszonévesek, s ahogy általában ki szokott derülni: egytől egyig magányosak, okkal vagy ok nélkül, de kirekesztve érzik magukat, valami frusztrálja őket. Hogy a nagy jólét okozta kiüresedés, céltalanság, az elmebeteg és semmilyen következmény veszélyével nem fenyegető mészárolós videojátékok vagy valós sérelmek miatt gyilkolnak, egyre megy: ilyen tettekre nincs felmentés.

S lám, magyar honban is egyre jelennek meg olyan patologikus viselkedésformák, amelyek ellen - egyelőre - lövése sincs a döntéshozóknak, hogyan is kellene védekezni. A félelmetes az, hogy mintha a "kapitányok" ingerküszöbét el sem érné, ami itt történik. Persze megértjük, hogy a társadalom mélyében zajló konfliktusok megértése - sőt eleve annak belátása, elismerése - sokkal nehezebb feladat, mint kiszámolni, mennyit ér majd egy részvény két hónap múlva. Pedig a helyzet életveszélyes. Ugyan a pécsi lövöldöző és a napokban nyakon csípett alak "csak" egy kilengésnek tűnik a "társadalmi szeizmográfon", a mélyben szinte felfoghatatlan konfliktusok örvénylenek.

Ki a király?

Érdemes figyelni a híreket: zsaroló-tomboló tizenévesek az iskolában, mobiltelefonnal megörökített, előre megtervezett verések. Brutális kegyetlenséggel és kárörömmel kivitelezett lelki terror, cipőnyalatás, alázás, a lelki és a fizikai agresszió egész tárháza mutatja meg, hogy hol áll a mai fiatalság egy része. Elképzelni is borzalmas: vajon milyen erejű ütés és sötét lelkivilág kell ahhoz, hogy egy 16 éves "gyerek" úgy megverjen valakit, hogy annak leszakadjon a lépe?

Manapság már meg lehet úszni börtön nélkül azt is, ha iskola után valaki nemes egyszerűséggel agyonveri az iskolatársát. Sőt, ő lesz a "Jani", a király.

Itt valami nagyon nincs jól. Várnánk a választ, ami addig egészen biztos elmarad, amíg őszintén nem lehet - megbélyegzés nélkül - kimondani és feltenni olyan kérdéseket, amelyek lassan belerohadnak a társadalmi tudatalattiba. Elég csak picit időzni az interneten, s hamar szembesülhetünk a szamurájkardokkal, az ilyen-olyan eszközökkel, a harcra kész pózolással. Ezek nem montázsok, hanem a magyar valóság nagyon is élő pillanatai.

Az ököljog valóban szervezőerő lett. S immár nem csak bizonyos csoportok között: az erő, a "kifordítom a beled" mentalitás gyorsabban terjed, mint az influenza. Divat ezt vitatni a rózsadombi szalonokban, pedig az iskolai terrornak és mondjuk az ilyen lövöldöző alakok ügyének azonos a gyökérzete. Egy az utóbbi években tönkretett, megalázott, semmibe vett, az értékeitől megfosztott társadalom vészjelzései.

Kérdés, lesz-e, aki a vevőkészüléket bekapcsolja, a jeleket dekódolja, hogy a diagnózis után elrendelje a megfelelő terápiát.