Ügyesen építette fel visszatérését a szocialisták fenegyereke, volt kormányfő és pártelnök, a 2002 óta tartó időszak legfontosabb magyar kormányzati figurája. Mióta lemondott vagy leléptették a pártelnöki pulpitusról is 2009 áprilisában, a korábbi miniszterelnök megvonta magát a nyilvánosságtól. A "gyurcsánytalanítás" ugyan nem lehetett teljes mértékben sikeres, akkora volt a kereslet rá és nézeteire az új helyzetben. Tavaly tavasz óta konzekvensen tartózkodott a politikai ügyek nyilvános és közvetlen kommentálásától, és ezzel sikerült egyfajta politikai mítoszt teremtenie maga köré.

Ám valószínűsíthető, hogy Gyurcsány sehol sem lenne a politikai színtéren, ha nem talált volna rá ismét az a rajongói kör, amelyik annak idején hatalomba segítette és aztán oly sokáig ott is tartotta, bármekkora hibákat is vétett. Ezek a rajongók mentették meg a túlmozgásos politikust a párttársak bosszújától, bukását követően is. Hisz nyilvánvaló, sok vezető szívesen törlesztett volna vele szemben a párton belül is. Feltehetőleg a volt pártelnökhöz érzelmileg kötődő tömegek - elsősorban az idősebb generációhoz tartozó pártaktivisták - nem engedték a bosszút szeretett elnökük ellen.

A szocialisták látható elbizonytalanodása pedig kiváltképp felerősítette a hisztérikusan erős hajrákra képes Gyurcsányt. A jelek szerint úgy érezte: itt az idő, megint cselekednie kell. Nem elég a híveinek blogján keresztül felkínált virtuális mézesmadzag. A helyzet tetterős férfit követel, és úgy látszik, az önismeret terén soha tökélyre nem fejlődött Gyurcsány továbbra is azt vélelmezi, hogy ő tetterős férfi, akinek bajban a gáton a helye - lehetőleg vezéri szerepkörben.

A fővárosban a BKV-botrányt követően, mely mára már Demszky Gábort is ellehetetlenítette - még ha ezt nem is képes felismerni, és még ha az ebből fakadó következtetéseket nem is képes levonni -, baj van. Talán a nyilvánvaló vészhelyzettel is magyarázható, hogy épp a Belvárosban törte meg maga választotta hallgatását a pártelnök. Az igaztalanul mellőzött, de bajban mégis visszahívott római vezér (egyesek szerint egyenesen diktátor) szerepét alakítja most. Ami azért érdekes, mert nehezen lehetne olyan embert találni, akinek az ország hajójának zátonyra futtatásában nagyobb szerepe lett volna nála.

Gyurcsány a Belvárosban forradalmi riadót fújt. A radikálisokat túllicitálva szokásához híven nagy garral állt ki amellett, hogy az országban a rendszerváltás óta nem történt meg a "szociális és az erkölcsi forradalom". A volt függetlenített KISZ-vezér ezért a rendszerváltás korrekcióját tartotta a legfontosabb teendőnek.

A szokásos Fideszt-vádoló jobbikozás után Gyurcsány a rá jellemző retorikát alkalmazva, melynek lényege, hogy ellenfelét vádolja meg azzal, ami nyilvánvalóan ő magára igaz, az Orbán-fóbiát kívánta tagadni. Mint mondta: "nem én félek a vele való találkozástól, ő fél velem találkozni". Ha téged vádolnak, vádold meg ellenfeled logikáját ugyanezzel, főleg, ha közismerten igaz a rólad szóló vád - ez a logika érződik Gyurcsány retorikai stratégiájában.

Ez vezeti arra is, hogy a polgári pártot azzal akarja elhitelteleníteni, hogy fennen hirdeti: "A legpolgáribb politikát a 2006 utáni, általam vezetett kurzus csinálta."

S ha ő maga bevállalta a Fidesznek tulajdonított erényeket, a vele kapcsolatos vádakat áthárítja a Fideszre: "ha van a Fidesznek történelmi bűne, akkor az, hogy az elmúlt négy évben a rendetlenség és a káosz apostola lett." Mintha nem a kormányon múlna, hogy egy országban el tud-e uralkodni a rendetlenség és a káosz. S persze a szó szoros értelemben vett becsületsértéstől sem riadt vissza, amikor a debreceni polgármesterrel kapcsolatban a következőket mondta: "Azt mondjuk Kósa polgármesternek, hogy magának vagy szemüveg kell vagy több becsület."

Végül - kérdésre - a gyurcsányi újbeszédben hazaszeretet vezérelte szónoklatként számontartott őszödi beszédre próbált a szónok egy messzire hangzó politikai meghatározást aggatni, azt kívánva a hallgatóságnak, hogy merítsenek erőt az őszödi beszédből, hisz - tehetnénk hozzá - ahogy Darth Vader mondja: "Az erő veled van!"