Ám tudjuk, mi történt: elmaradt a számonkérés, az igazságtétel és a "tavaszi nagytakarítás". Most, 2010 tavaszán azonban megint erről beszél az emberek döntő többsége. Követelik és elvárják a következő kormánytól, hogy az elmúlt nyolc év nemzeti vagyonvesztéséért, a vagyon elherdálásáért, a látványos és számtalan korrupciós botrányért, a csalásokért és rablásokért, a nyilvánosság megtévesztéséért, az állami pénzek lenyúlásáért, a magánérdekeket szolgáló törvények meghozataláért és a manipulációkért feleljenek azok, akik mindezt véghezvitték és irányították. Feleljenek a jog és a büntetőjog törvényei szerint, ahol ez nem megy, ott pedig történjék erkölcsi számonkérés, a legszélesebb nyilvánosság előtt. Az elszámoltatás követelésének elsődleges oka tehát az igazságtétel természetes igénye: bűnhődjenek meg a bűnösök. E nélkül nem lehet továbblépni, e nélkül nem lehet tiszta lapot kezdeni, e nélkül nincs Magyarországon újjászületés.

Azonban az elszámoltatás egyben több is, mint aminek elsőre látszik, túlmutat a konkrét és direkt eljárásokon. Vegyük észre ugyanis, hogy ami az elmúlt nyolc évben történt Magyarországon, az nem más, mint a húsz évvel ezelőtti felemás, hiányos, rossz alkukra épülő rendszerváltás következménye. Az országrontás legmélyebb okait ugyanis abban kereshetjük, hogy húsz évvel ezelőtt elmaradt a történelmi igazságtétel, elmaradt a pártállami diktatúra irányítóinak jogi, politikai és erkölcsi elszámoltatása, elmaradt a szükséges elitcsere, aminek következtében a posztkommunista hálózatok átmentették a hatalmukat a gazdaságba, a médiába, a titkosszolgálatoknál, s néhány év múlva pedig már a politikai hatalmat is visszaszerezték. Diktatúrában dédelgetett ideológiájukat hátrahagyták, s a demokrácia és a kapitalizmus formális keretei között immár csak a pénz, a privilegizált helyzetük megőrzése és a zsákmányszerzés érdekli őket, s az állami, nemzeti vagyonnal, az adófizetők pénzével most is úgy bánnak, mintha az övék lenne. Akárcsak a pártállam idején. Márai szavai illenek ide a leginkább: "A kommunizmus megbukott, minden értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt."

Valójában tehát a mai elszámoltatás a húsz évvel ezelőtt elmaradt történelmi igazságtétel és számonkérés más köntösben megjelenő, pótlólagos érvényesítése. Immár nem a kommunizmus és a szocializmus bűnei miatt kerül sor rá - holott azok sem évültek el, s azokért sem kértek bocsánatot -, hanem az ország újbóli, második tönkretétele, az állam kirablása okán. Ám a mostani, pótlólagos számonkérés visszautal az elmúlt húsz évre, az elmúlt húsz év átmenetiségére, posztkádárizmusára kíván pontot tenni, majd új korszakot nyitni.

Ebből is következik, hogy az elszámoltatás erkölcsi igazságtétel is, aminek azért van nagy jelentősége, mert a húsz évvel ezelőtti átmenet során nem tisztázódtak az új, demokratikus rendszer alapjai. Nem vált el egymástól jó és rossz, igaz és hamis, s ezért azóta is - immár húsz éve - egyfajta hazug, morál nélküli világban élünk, ahol nem lehet tudni, ki tekinthető nemesnek és nemtelennek, igaznak és igaztalannak, becsületesnek és becstelennek, sőt ezekről szinte nem is illik beszélni. A baloldali hatalom tudatosan is törekedett arra, hogy mindenkinek bűntudata legyen, mindenki egy kicsit bűnösnek, egy kicsit korruptnak érezze magát, s így ne legyen önbizalma ahhoz, hogy számon kérje a valódi bűnösöket. Nos, ezen az állapoton éppen egy átfogó és valóságos elszámoltatás változtathat, amely elválasztja egymástól a jót és a rosszat, a valódi felelősöket az ártatlanoktól, s ebből kiindulva, tabula rasát csinálva, erkölcsi értelemben is egy új korszak kezdődhet Magyarországon.

S végül az elszámoltatás azért is fontos, hogy végre kialakuljon a felelősségvállalás rendszere az országban. A demokrácia ugyanis csak úgy működik - szemben a diktatúrákkal -, hogy a választott politikai vezetők felelősek a cselekedeteikért, s nem tehetnek azt, amit csak akarnak. Végre szűnjön meg az az állapot, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország. A következménynélküliség ugyanis azt jelenti, hogy csupán formális demokrácia van, amelyben nem érvényesülnek a rendszer alapvető normái, azaz nincs tartalma a demokráciának.

Az elszámoltatás nem pusztán indokolt és jogos lenne az ország kirablásáért, hanem egy önbizalmát vesztett nemzet talpra állásának szimbolikus aktusa is.