A mamutcég térdre esése sok ezer munkavállalót temetne maga alá, persze hogy lépni kellett. De kellett volna már sokkal korábban! A balliberális kormányerők Malév-stratégiáját nyolc éve a tehetetlenkedés jellemzi. Az évek során a vezérigazgatók egymásnak adták a kilincset: összesen hét vezér termelte a hiányt, némelyiküknek húszmilliárdos mínusz köszönhető. A 2007-ben történt (második) privatizációig sikeresen elszabotálták a radikális átalakítást - maléves körök emögött felső politikai nyomást érzékeltek -, a kormány meg zsákszámra öntötte a cégbe a pénzt. Az adófizetők forintjait. Mint a mostani döntéssel is. És nem nekik kell majd a fájdalmas beavatkozás kockázatát viselni - az a következő kormányt sújtja.
Az elszámoltatás egyik tétele nyilvánvalóan a Malév-fiaskó lesz, az első reakció is ezt ígéri: Szijjártó Péter szerint a 2007-es magánosítás elhibázott lépés volt, a Gyurcsány-kormányt ezért súlyos felelősség terheli, az igazságtétel nem maradhat el. A baj csak az, hogy a terhet immár senki sem veheti le az adófizetők válláról. Ezt sem, a többivel együtt, amit az elképesztő hibáival önmagát bukásra ítélt hatalom örökül hagy: a felelőtlen privatizációs döntések terheit, a korrupciós veszteségeket, az értelmetlen fejlesztési irányokra kidobott százmilliárdokat és így tovább. Az ország sokáig nyögi majd az elmúlt nyolc évet, az új kormány pedig évekig borotvaélen táncol. A majdani ellenzék pedig - a szégyenletes gyurcsányi iránymutatás szerint - a színfalak mögött röhögve figyeli, hogy mit kezd az új hatalom az egzisztenciájában megrogyott, hitében megrendült, jövőképvesztett milliókkal.
Ha a rendszerváltás utáni első kormány szükségképpen kamikazekormány volt, a kora nyáron felálló kabinetnek se lesz sokkal könnyebb, vélhetően hasonló szerepre kényszerül. Az első csatát az elszámoltatással nyerheti meg. Ha abban következetes lesz, akkor, csak akkor számíthat olyan mértékű közbizalomra, ami elengedhetetlen a nyolc év szemetének eltakarításához. Nem a választáson lesz nehéz győznie - utána jön a feketeleves: túllendíteni majd egy országnyi embert az évek szülte elkeseredésen, apátián, önfeladáson, mindeközben gazdaságot stabilizálni, szociális hálót foltozni, jóléti rendszert reparálni, egészségügyet újjáéleszteni, így együtt, szinte reménytelenül nagy vállalkozás. Egy dolog adhat ehhez hatalmas erőtartalékot: a baloldal tömeges elutasítását hozó nyolc év. A teljes csömör, ami már az utolsó Malév-falat előtt is bekövetkezett. (És bizony még jó néhány apró csemege hátravan, a Sávoly-desszert például, amit valójában csak ezután fogunk tudni megízlelni.)
Szárnyakat adunk vágyainak... alig emlékszünk már az egykori Malév-reklámra, a légitársaság pénzügyi katasztrófájában csak keserű humorral lehet ezt felidézni, különben is, a vágyak összezsugorodtak, a szárnyak letöredeztek, a lelkesedés szétfoszlott, a tenni akarás meggyengült, a bizalom elenyészett. Nehéz lesz tartósan hitet adni az embereknek, kivált, hogy a két ciklusra eső sok-sok Malév-ügy, a brutális károkozás, a gátlástalan kifosztás eddig feltárt esetei is keserves jövőt ígérnek. És még mennyi lehet a feltáratlan ügy!
Az elveszett bizalom, a megcsappant hit nem építhető vissza a megtisztulás katartikus élménye nélkül. Az igazságtétel adhat szárnyakat az embereknek. A zuhanást elkerülni még akkor is nehéz lesz.