Aranyat a szeméttelepről

Létrehozva: 2010. március 1., 10:32 | Utoljára frissítve: 2010. március 1., 10:36	nyomtat	küld

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) legújabb jelentése szerint elképesztő mennyiségű "kincset" rejtenek magukban a háztartási hulladékok, pontosabban a szemétre vetett elektronikai berendezések, az úgynevezett e-hulladékok.

Egy gramm arany kibányászásához átlagosan egy tonna ércet kell megmozgatni, aminél jóval olcsóbb, és kevesebb energiaráfordítással járna a hulladékból való kinyerés, hiszen 41 mobiltelefonból már "kibányászható" ennyi arany - derül ki a jelentésből. A helyzet furcsaságát csak növeli, hogy még az olyan, nagy hatékonysággal működő bányák is, mint a dél-afrikai Kalgold Bánya, hatalmas e-hulladék hegyekkel vannak befedve, melyeknek tonnája 250 gramm aranyat rejt. Ez ötvenszer nagyobb hozamot jelent a Kalgold bányáénál.

Sokan talán nem is sejtik, hogy az elektromos ketyerék miatt milyen rettentő mennyiségű hulladék keletkezik a földön. 2008-ban a számítógépek előállításához felhasznált arany, ezüst, réz, palládium és kobalt értéke elérte a 2,7 milliárd eurót, ami még nem tartalmazza annak a 60 további egyéb anyagnak az értékét, amit szintén felhasználnak a termelés során. Egyedül Kínában négy tonna aranyat, 28 tonna ezüstöt, és 6000 tonna rezet használnak fel évente mobiltelefonok, illetve számítógépek gyártásához. Emellett, az UNEP jelentése szerint 2010-ben 2,3 millió tonna e-hulladékot, többek között 500 ezer tonnányi hűtőt, 1,3 millió tonna televíziót és 300 ezer tonna számítógépet is ki fog termelni az ázsiai ország.

Ráadásul nem is Kína a legnagyobb e-hulladék gyártó, hanem az Egyesült Államok, ahol idén becslések szerint 3 millió tonnányi keletkezik majd.

Az egyre növekvő mennyiségű elektronikai hulladék természetesen az Európai Uniónak is komoly fejtörést okoz. Becslések szerint átlagosan 16 kilogramm e-hulladékot termel évente egy fogyasztó, ami évi hat tonnát tesz ki Európa szerte. Nem véletlen, hogy már jó tíz éve számos direktíva született a kezelésükre vonatkozóan. A 2002-ben elfogadott direktíva szerint a gyártóknak gyűjtőhelyet kell kialakítaniuk, ahova a fogyasztók a régi elektromos berendezéseiket ingyenesen elhelyezhetik. E gyűjtőhelyek működtetésének, a hulladék újrahasznosításának és kezelésének költségeit a gyártóknak kell állniuk.

Az újrahasznosítás a réz esetében még relatíve jó biznisznek bizonyult, Németországban például a kitermelt réz felét az újrahasznosítás biztosítja, ugyanakkor az aranyról, ezüstről és palládiumról ugyanez nem mondható el. Az UNEP szerint évente kb. 5 milliárd eurónyi nyersanyagot vesztegetünk el ilyenformán, és ez a szám, a hulladékmennyiség növekedése miatt csak nagyobb lesz.

Becslések szerint Kínában és Dél-Afrikában megnégyszereződik az e-hulladékok mennyisége a 2007-ben regisztrálthoz képest. Ez Afrika számára különösen nagy probléma, hiszen a fejlett országok nagy része ide hordja fémtartalmú hulladékait. Ezt megakadályozandó az Európai Unió megtiltotta bizonyos veszélyes hulladékok kivitelét azon országokba, amelyek nem tagjai a OECD-nek, de illegális úton még így is rengeteg digitális szemét kerül a harmadik világ országaiba.

De nem csak anyagi érveknek kellene a döntéshozókat motiválniuk, hogy az újrahasznosítás felé tereljék a gyártókat, hiszen egészségügyi okok is az ügy mögé sorakoztathatók. Sajnos a digitális hulladékokat tároló országokban ugyanis több millió ember van a rák kockázatának kitéve, amit a nehézfémekből kipárolgó gázok okoznak, a környező talajokat és vizeket is beszennyezve.