fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kommunizmus bűntettei: Tőkés nemzetközi bíróságot javasol
2010. március 1., 14:54
A nácizmus bűncselekményeinek a kivizsgálására hivatott nürnbergi bíróság mintájára a kommunizmus bűneit vizsgáló nemzetközi bíróság felállítását javasolja Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő.

Hétfőn Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján az EP-képviselő beszámolt arról, hogy a múlt héten Prágában tartották a kommunista rendszerek bűntetteivel foglalkozó nemzetközi konferenciát. Az ott elfogadott nyilatkozatban a résztvevők közösen indítványozták egy, a nürnbergihez hasonló nemzetközi bíróság felállítását, amely a kommunista rendszerek emberiesség elleni bűncselekményeinek tetteseit volna hivatott elítélni.

"Az Európai Unión belül egy új nemzetközi bíróság létrehozását indítványozzuk, amelynek feladata a kommunizmus bűneinek kivizsgálása" - olvasható a nyilatkozatban, amely emlékeztet arra, hogy az emberiesség ellen elkövetett kommunista bűncselekmények kivizsgálása nem tartozik a létező nemzetközi bíróságok jogkörébe.

A nyilatkozat szerint ez a bíróság a nácizmus bűneit kivizsgáló és elkövetői felett ítélkező nürnbergi bírósághoz, illetve a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrejött hágai Nemzetközi Törvényszékhez hasonló módon vizsgálná ki és ítélné el az emberiség elleni elkövetett kommunista bűncselekményeket.

Tőkés szerint nem alkalmazható kettős mérce a totalitárius rendszerek megítélésében. Az Országgyűlés által néhány nappal ezelőtt elfogadott jogszabályra utalva érthetetlennek minősítette, hogy míg a holokauszt tagadását büntetik, a kommunista terror tagadásával szemben "a legtöbb országban bűnös engedékenység érvényesül".

(MTI)