fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A munkaerőpiaci integráció valódi eszközeiről
2010. március 3., 10:36
Az Európai Bizottság a mai napon hozza nyilvánosságra az Európai Unió 2020 stratégiáját, amely a Lisszaboni Stratégiát kívánja felváltani az elkövetkezendő évtizedre. A stratégia előkészítése kapcsán Kósa Ádám az Európai Néppárt munkacsoporti ülésén arról beszélt, be kell látni, az idősebb munkavállalók nagyobb mértékű alkalmazásához a fogyatékos emberek társadalmi és munkaerőpiaci integrációján keresztül vezet az út. Ehhez elengedhetetlen a kis-és középvállalkozások támogatása, illetve terheinek csökkentése.

A foglalkoztathatóság nem képzelhető el társadalmi befogadás, illetve akadálymentesítés nélkül és ezzel a fejlődés alapjait nevezzük meg - állapította meg Kósa Ádám néppárti európai parlamenti képviselő, aki hangsúlyozta mind az idősebb, mind a fogyatékos emberek inaktivitásának elkerülésére több, nagyszerű tagállami példa is van, így például a célzott vállalati stratégiák az idősek továbbfoglalkoztatására (képzés, mediátori, fejlesztési, stb. tevékenységek), beleértve a civil szervezetekben folytatott karrierek támogatását. A Foglalkoztatási és Szociális Bizottság tagja ugyanakkor úgy látja, a kis- és középvállalkozások támogatása továbbra is elemi része a fejlődésnek, hiszen az újonnan létrejött és az utóbbi időben veszélybe került munkahelyek 80 százalékát ezek a vállalkozások adják.

Kizárólag az egyén támogatása és megerősítése vezethet ahhoz - mondta Kósa -, hogy a tudás révén történő értékteremtés, az emberek lehetőségeinek növelése, valamint a versenyképesebb, rugalmasabb gazdaság megteremtése valósággá váljon. A fogyatékosügy integrálását az EU 2020 stratégiába támogatja az Európai Néppárt.

Háttéradatok:

Az eredeti Lisszaboni Stratégia 2000-ben indult a globalizáció és az idősödő társadalom jelentette kihívásokra adandó válaszként. Az Európai Tanács a következőképpen határozta meg a stratégia célkitűzését: az Európai Uniót a "világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudás alapú gazdaságává kell tenni 2010-re, mely fenntartható gazdasági növekedésre képes, több és jobb munkahelyet, szorosabb társadalmi összetartást, valamint a környezet tiszteletben tartását biztosítva".

A gazdasági válság mély és tartós nyomokat hagyott Európa gazdaságain. 2009-ben a GDP 4 százalékkal csökkent. A munkanélküliség 10 százalékhoz közelít. Az államháztartások kiürültek: a hiány mára elérte a GDP 7 százalékát, az adósság mértéke pedig 20 százalékponttal nőtt az elmúlt két évben - mindezzel 20 év konszolidációs munkája veszett kárba.

(fidesz-eu.hu)