fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mesterházy sétájának kínos részletei
2010. március 4., 14:27

Mesterházy Attila az MSZP miniszterelnök-jelöltje helyi szocialista politikusokkal ma sétát tett Újbudán. A pár perces látogatás során megtekintett "eredemények" szinte mindegyike mögött botrányok vagy súlyos büntetőügyek rejlenek.

A Móricz Zsigmond körtéri Gomba épületének felújítása ígéretével immáron lassan egy fél évtizede kampányolnak a szocialisták. Befejezését - már szinte rutinszerűen - idén is megígérték. A négyes metró évek óta húzódó építkezésének gödrein átbukdácsoló politikusoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a metróépítés megtöbbszöröződött költségei miatt még évtizedekig kell nyögnie a hiteleket a fővárosnak. Az építkezés befejezésének csúszása és az emiatti forgalmi nehézségek meghosszabbodása immár években mérhető. Arról nem is beszélve, hogy Bartók Béla úti házak falain ökölnyi repedések keletkeztek, melyekkel kapcsolatban a kivitelező csak széttárja a kezét. Így hagyja cserben a kisembereket a kormány. A plázában folytatott séta közben bizonyára mindnyájan együttérzéssel gondoltak azokra a magyar kis- és középvállalkozókra, akik a bevásárló központ megnyitása és az ezzel szinte egyidőben megemelni szándékozott önkormányzati bérleti díjak kettős szorítása miatt mennek tönkre a környéken. A szintén megtekintett kerületi egészségügyi szolgáltató Gyógyír Kft. előző, Molnár Gyula szocialista polgármester által kinevezett igazgatója a rendőrségi gyanú szerint több mint 100 millió forintos kárt okozott a kerületi betegellátásnak. A cég 2008-as működésével kapcsolatban sikkasztás, okirathamisítás, hűtlen kezelés gyanújával a BRFK gazdasági csoportja nyomozást folytat. A gyanúba keveredett volt igazgató munkajogi vezetője Molnár Gyula polgármester volt. Bárhova néz tehát a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Újbudán is korrupciós ügyekbe és betartatlan szocialista ígéretekbe ütközik.

Rétvári Bence,
a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje