Nálunk legfeljebb egy "na és?"-t ér meg mindenfajta lelepleződés és lebukás. Ha nem is mondtuk ki nyíltan, de jól érzékelhető, hogy a profit és a morál közül a profitot választotta az MSZP-s elit. Teljes hozamra. És persze minden skandalumra talál magyarázatot, s mindig megérkezik a felmentő sereg is. Hol ilyen, hol olyan formában, kicsiktől a nagyokig egyaránt. Emlékezzünk csak arra, amikor nyugdíjasok tüntettek Erzsébetváros szocialista polgármesterének letartóztatása ellen, és emlékezzünk arra is, amikor maga Almunia, az EU pénzügyi biztosa vette pártfogásba azt a Gyurcsány-kormányt, amely valótlan gazdasági és államháztartási adatokat tárt Brüsszel elé. Legutóbb pedig az egyik baloldali kereskedelmi tévécsatorna szólaltatta meg a földügyekben elítélt szocialista Benedek Fülöpöt, aki szemmel láthatólag nagyon örült a riporternő alibi­ kérdéseinek, s bejelentette, hogy akár a legvégső pontig is elmegy az igazságért folytatott harcában. Merthogy ártatlan.

Persze az, hogy valaki szocialista politikus létére ártatlan, nem nagy újdonság. Ezt halljuk minden letartóztatás után, és ma már szinte naponta visz el valakit az MSZP-ből vagy az MSZP-s holdudvarból a rendőrség. És még nem is a Fidesz kormányoz...

Hiba lenne kihagyni az SZDSZ-t a történetből, a liberális párt nemcsak társutasa volt a szocialista kormányzásnak, de több bornírt ötlet értelmi szerzője is. De ami talán még fontosabb, az SZDSZ ápolta a baloldali koalíció külföldi kapcsolatait, s ugyancsak az SZDSZ építette fel Magyarország virtuális imázsát, amelyben nagy hír egy jobboldali sajtóper, de Benedek Fülöp ügyéről szinte szó sem esik.

Tévedés ne essék, a morál nem elvont fogalom, nem felesleges elméleti képződmény, s végképp nem szellemi széplelkűség. A morál a leggyakorlatiasabb értelemben szolgálja ősidőktől fogva a közösségek életét. A morál szabályozó erejéről és funkciójáról nincs mit vitatkozni, mint ahogy arról sem, mi van akkor, ha eltűnik ez a szabályozó erő. Akkor bizony egy Kolompár Orbán is indulhat az országgyűlési választásokon, hiába folyik ellene bírósági eljárás közpénzek magánosítása ügyében; akkor bizony a baloldal legjobb szövetségese lehet az a Dávid Ibolya, vagyis az az egykori igazságügy-miniszter, akinek ügyészségi eljárással kell szembenéznie UD Zrt.-ügyben. Nem is beszélve Gyurcsány Ferencről, aki úgy lehetett az ország miniszterelnöke, hogy csak az elévülés mentette meg egy büntető­ügyben, s nem a "bűncselekmény hiánya".

Hosszan lehetne sorolni a példákat. Mindez a magyar államiság teljes szétzülléséhez, az ország anarchiá­jához vezetett. A legtöbb intézmény nemhogy nem látja el a feladatát, de éppenséggel saját feladatai ellen dolgozik. Most éppenséggel a Honvédelmi Minisztérium a legjobb, legaktuá­lisabb példa erre. Kell-e mondani, hogy a katonák mint szilárd jellemű férfiak élnek az emberek tudatában. Hát hogyisne, egy ország fizikai léte van rájuk bízva. És akkor jönnek a csúszópénzes ügyek. Futószalagon. A Környezetvédelmi Minisztérium pedig képtelen értelmes magyarázatot adni arra, miként juthatott ki egy olyan titkos tervezet a szlovák illetékesekhez, amely lenulláz minden olyan erőfeszítést, amelyet Magyarország tett eddig Bős-Nagymaros-ügyben. Nem is az a kérdés különben, hogy miként jutott ki a koncepció, hanem az, miként születhetett...

És mit is mondhat a tüntető APEH-dolgozóknak az a Bajnai Gordon miniszterelnök, akinek a nevét egy ciprusi Wallis cég adóelkerülési ügyével kapcsolatosan hozták szóba?!

Vég nélkül lehetne sorolni az anarchia ijesztő és megdöbbentő példáit.­ És itt nem a kormány, a minisztériumok, illetve a hivatalok egyszerű kuszaságairól van szó, hanem egy folyamatról, amelyet a társdalom minden tagja a bőrén érez. Az MSZP-elit is! Nem véletlenül fogják menekülőre a dolgot, mint például Draskovics Tibor. Vagy akár Bajnai Gordon. És Mesterházy Attila, aki nem kifelé, hanem befelé akar menekülni, a nemzeti lét és a nemzeti értékek frázisai felé. Mert ezek nekik csak üres frázisok.