Egy szétbomló, szétrohadó rendszer mutatja meg önmagát - teljes valójában. "Kegyelmi" pillanat ez: az oligarchikus, diktatórikus, korrupcióra épülő szerveződések mindig rejtegetik valódi arcukat, s kifelé igyekeznek a jogállamiság és a demokrácia, az egyenlő feltételeket garantáló piacgazdaság képét mutatni. Kétszer ismerszenek meg: létrejöttükkor és megszűnésükkor. A Kádár-éra, az 1956 és 1989 közötti időszak a forradalom leverésével, vérrel és terrorral kezdődött, majd miután megszűnt a "veszély", jött az úgynevezett konszolidáció, a "gulyáskommunizmus", miközben besúgóhálózatra, az ellenzékiség elfojtására és visszafizethetetlen nyugati hitelekre épült a rendszer. Mi lett a vége? Felbomlás, amely totális gazdasági, politikai és erkölcsi válsághoz vezetett, miközben a hitüket már rég elvesztett elvtársak nem törődtek mással, mint hatalmuk és az évtizedek során megszerzett - ellopott - zsákmány átmentésével.

Az elmúlt nyolc év - a posztkommunizmus, posztkádárizmus - rendszeréről is elmondható ugyanez. Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjának fényre derülésével, totális személycsere-sorozat végrehajtásával az állami-közigazgatási szférában, Keller László ellenzékkel szembeni jogi boszorkányüldözésével, a hálózat teljes kiépülésével és a korrupció megjelenésével indult. S hogyan fejeződik be? A korrupció általánossá válásával, a magánérdekek totális uralmával, a jogrendszer felbomlásával és teljes gazdasági, politikai és erkölcsi válsággal, akárcsak húsz évvel ezelőtt.
Magyarországon az elmúlt nyolc évben nem egy "döcögve működő" jogállammal álltunk szemben, amelyikben "sajnálatos módon" sok a korrupció és a jogsértés, de azért valahogy csak elvagyunk; itt egy önmagában vett korrupciós rendszer jött létre, amely a jogállami normákat semmibe veszi. A jogkövetés vált normaszegéssé, a tisztességes üzleti szándék pedig baleksággá. Másként: a jogállamiság és a jogokra épülő piacgazdaság pusztán csak díszlet, amely a szemünk láttára omlik össze, s feltárva, ami mögötte van: a valóság. S ez borzasztó látvány.

A szocialisták és szabad demokraták olyan rendszert építettek fel, amely egyszerre hordozza magában a legrosszabb közép- és dél-amerikai, illetve afrikai rezsimek sajátosságait. A közép- és dél-amerikai banánköztársaságokra jellemző a kollaboráns politikai és gazdasági elit, amely kiszolgáltatja hazája vagyonát, természeti kincseit és erőforrásait a "Nagy Testvérnek", az Egyesült Államoknak. Ez nálunk is megvalósult: a balliberális elit elképesztő mértékben árusította ki külföldieknek, a multinacionális cégeknek a nemzeti és állami vagyont, rossz szerződésekkel, alacsony árakon, saját zsebre játszva. Ha e folyamat tovább folytatódna, Magyarország véglegesen elveszítené gazdasági, végül politikai önállóságát. Az afrikai diktatúrákban az uralkodók a nemzeti vagyont a sajátjuknak tekintették, amellyel azt tesznek, amit akarnak - példaként: Taylor (Libéria), Mugabe (Zimbabwe) vagy Idi Amin (Uganda). Nálunk a szocialista-liberális elit is úgy vélte: a nemzeti vagyonnal ők rendelkeznek. Ez utóbbit bizonyítja, hogy Magyarországon hosszú évek óta nincs auditált vagyonleltár, vagyonelszámolás, a 2007-ben megalakult új nemzeti vagyonkezelő szervezetek pedig nemhogy csökkentették volna a zavart és a bizonytalanságot, épp ellenkezőleg - elmélyítették azt. Jellemző az is, hogy az Állami Számvevőszék hiába figyelmeztetett ezekre a gyanús hiányosságokra, senki se vette komolyan. Így ma nincs ember, aki képes lenne megmondani, hogy mennyi maradt az amúgy is megtépázott, megcsonkított nemzeti vagyonból. Vagyis a mi vagyonunkból.

"Nincsen adózás képviselet nélkül" - tartja az angol mondás. Meg kell teremtenünk adózásunk képviseletét, ami jelen esetben átláthatóságot és elszámoltatást jelent. Ne feledjük: 1992 februárjában Antonim di Pietro milánói államügyész-helyettes nyomozásának következtében letartóztatáshullám indult el Olaszországban. Létrejött a Tiszta Kezek Mozgalma, két év alatt a politikai és gazdasági elit tagjainak sokasága került börtönbe - Olaszország pedig megújult.
És Magyarország?