fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyar kezdeményezések
2010. március 15., 16:12
Hankiss Ágnes, a Fidesz európai parlamenti képviselője az EP márciusi plenáris ülésén az unió közös biztonság- és védelempolitikájáról (KBVP) készült jelentéssel kapcsolatban szólalt fel. A plenáris ülésen a tagállamok képviselői a francia néppárti Arnaud Danjean által jegyzett, az európai biztonsági stratégia, illetve a biztonság -és védelempolitika közösségi végrehajtását elemző szokásos éves jelentésről szavaztak.

Hankiss felszólalásában sürgette a biztonság- és védelempolitikai elképzelések terén erőteljes befolyással rendelkező tagállamok kompromisszumkészségének javítását. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a területi, erőforrásbeli alapon relatíve kicsinek nevezhető tagállamoknak speciális kritériumok és projektek segítségével kellene részvételi lehetőséget biztosítani az állandó strukturált együttműködési programban (PESCO). Ha ugyanis a PESCO csupán a legnagyobb és legerősebb országok "elit klubjaként" működik, ez a kisebb országok kiszorulását, és végső soron leszakadását eredményezheti. Az Európai Parlament Biztonság- és Védelempolitikai albizottságának első magyar állandó tagja korábban több módosító javaslatot nyújtott be a készülő jelentéshez, melyet a tagállamok képviselőiből álló bizottsági plénum be is fogadott. A javaslatok szerint kiemelten kezelendő terület a képzési hálózatok kiépítése, továbbá a válságkezelési missziók tevékenységét jelentősen könnyítő felszerelésraktárak létesítése. Hankiss többször hangsúlyozta, hogy a raktárbázis koncepció egyik kezdeményezője Magyarország, ennek megfelelően tehát hazánk jó eséllyel pályázhat közösségi felszerelésraktárak létesítésére.

A vitán egyértelművé vált, hogy a parlament gyorsabbá tenné a KBVP-missziók bevetését. Ennek érdekében európai légiszállító flottát, tengerészeti megfigyelő rendszert, és új generációs műholdrendszert hozna létre. A képviselők fejlesztenék az uniós katonai egységek hírszerzését is.

(hankissagnes.hu)