fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az EU segítségét részesíti előnyben a görög kormányfő
2010. március 17., 23:14
Szükség esetén inkább az Európai Unió, semmint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatását veszi igénybe a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország - jelentette ki Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök szerdán Brüsszelben.

José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott tárgyalásait követően azonban a kormányfő megerősítette, hogy továbbra is úgy látja, országának egyelőre nincs szüksége külső támogatásra.

Hangoztatta: Athén nyitva hagyja annak lehetőségét is, hogy - ha a helyzet úgy alakul - az IMF-hez vagy más unión kívüli szervezethez forduljon.

Barroso elmondta, hogy a bizottság és a tagállamok dolgoznak azon a mechanizmuson, amelynek segítségével támogatást nyújthatnak Görögországnak.

Kiemelte azt is, hogy az országban nyugodtabbá vált a helyzet.

Papandreu előző nap Budapesten arról beszélt, hogy Görögország nem pénzügyi mentőövet kér az Európai Uniótól, hanem segítséget a reformokhoz.

A görög remények szerint a szolidaritás ilyen típusú megnyilvánulására már a jövő héten, a tagországok álam- és kormányfőinek találkozóján sor kerülhet. Egyes tagállamok - például Németország - azonban egyelőre húzódoznak konkrét ígéreteket tenni Athén javára.

A görög kormány a múlt héten egy 4,8 milliárd eurós megszorító programot vitt keresztül a törvényhozáson, az athéni vezetés a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadóssághegyet igyekszik kezelhető méretűre bontani.

Angela Merkel német kancellár friss felvetéseire reagálva Papandreu szerda este azt hangoztatta, semmilyen esélye nincs annak, hogy Athén elhagyná az euróövezetet. Merkel a német parlament költségvetési vitájában közvetve olyan módosításokat sürgetett a megfelelő európai uniós szerződéseken, amelyek szavai szerint a jövőben lehetővé tennék a reformokra képtelen, illetve azokat elutasító, úgynevezett válságállamok kizárását az eurózónából.

Papandreu arról is beszélt, hogy a mostanihoz hasonló helyzetek elkerülése érdekében ki kell terjeszteni az együttműködést az övezeten belül. Barroso hozzátette, hogy a bizottság erre vonatkozó javaslatokon is dolgozik.

(MTI)