fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ennyit az EU presztízséről?
2010. március 18., 11:39
Az Európai Unió tagállamainak egysége megbomlani látszik Görögországot illetően. A korábbi elutasítás után most több ország jelezte, hogy szívesen venné, ha az IMF segítené ki Athént.

A Financial Timesnak nyilatkozó európai politikusok szerint Finnország, Hollandia és Olaszország is szívesen látná az IMF-et, mint Görögország megsegítőjét. Az Európai Unió eddig kizárt a Nemzetközi Valutaalapot a potenciális támogatók közül, mert - a lap megfogalmazása szerint - az EU számára presztízs kérdés, hogy a közösségen belül oldódjon meg a krízis.

Az IMF technikai segítséget már nyújtott Görögországnak, de pénzügyi támogatás eddig nem merült fel. A görög kormány eddig nem zárta ki, hogy az IMF-hez fordul, de legutóbbi nyilatkozataiban is hangsúlyozta, hogy jobban örülne a Brüsszelből érkező segítségnek.

Az IMF közbelépését egyébként Spanyolország és Franciaország ellenezte a legintenzívebben, Christine Lagarde francia pénzügyminiszter például úgy fogalmazott, hogy a Valutaalapnak éppúgy nem kell beavatkoznia Görögország ügyeibe, mint Kaliforniáéba, hiszen mindkét állam egy közös valutát használó térség része.

(vg.hu)