fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új megoldást javasol Barroso a görög válság kezelésére
2010. március 19., 21:40
Euróövezeti tagállamok és Görögország közti kétoldalú hitelmegállapodásokat javasolt a görög adósságválság kezelésére pénteken este az Európai Bizottság elnöke.

José Manuel Barroso újságírók előtt kifejtette: "szükség esetén" a kétoldalú hitelezési megállapodások eszközét lehetne alkalmazni a csőddel fenyegető adósságtömeggel küzdő görög állam támogatására.

A javasolt megoldás nem ütközne az Európai Unió működését szabályozó szerződéssel, amely tiltja, hogy tagállamok átvállalják más tagállamok adósságát - mondta a brüsszeli bizottság elnöke.

A görög ügy kezelését "nem folytathatjuk úgy, ahogy eddig" - hangsúlyozta Barroso, és felszólította az uniós vezetőket, hogy a lehető leggyorsabban jussanak megállapodásra az új javaslattal kapcsolatban.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) esetleges szerepvállalásáról a bizottsági vezető azt mondta, hogy nem kíván találgatásokba bocsátkozni a washingtoni központú pénzügyi szervezet részvételéről.

Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő a héten kilátásba helyezte, hogy az IMF-hez fordul segítségért, ha az uniós partnerekkel nem sikerül kidolgozni egy tervet országa támogatására. Konkrét pénzügyi segítséget Papandreu mostanáig nem kért az uniótól, pénteken azonban egy szakszervezeti gyűlésen már arról beszélt, hogy Görögországot csak egy lépés választja el a hitelképtelenségről.

Az euróövezeti államok - amelyek közül még soha egy sem szorult rá az IMF-re - megosztottak a kérdésben, és a döntést már csak a jövő heti uniós csúcsig lehet halogatni.

A hazai összterméket (GDP) meghaladó, 300 milliárd euró körüli államadóssággal küzdő Görögországnak május végéig 20 milliárd euró adóssága jár le, és a piacon jelenleg csak igen magas költséggel tud forráshoz jutni.

(MTI)