-"Nekem a Balaton a Riviéra..." Ismeri ezt a dalt?

- Természetesen. Szeretem a Balatont. Persze minden képviselő a sajátját tartja a világ legnagyszerűbb, legkülönlegesebb körzetének. Ez jól van így, személyes érzelmi elkötelezettség nélkül talán ne is vállalkozzon az ember egy térség, egy közösség képviseletére. Ettől függetlenül Somogy megye 3-as körzete objektív ismérvek alapján igazán sajátosnak mondható, hiszen a Balaton déli partjától egészen Kaposvár egyik alvóvárosáig, Nagyatádig tart. Ez 80 kilométeres észak-déli irányú kiterjedést jelent, a tó partján pedig a Siófoktól Szántódig terjedő szakaszt öleli fel. 43 település tartozik ide, közülük a legnagyobb Siófok a maga közel 25 ezer állandó lakosával, a legkisebb pedig az alig 50 lelkes Kára. A most véget érő ciklusban megduplázódott városaink száma, így most már Siófok, Zamárdi, Tab és - egész Somogy megyében legújabban - Igal büszkélkedhet e ranggal. A körzet települései tehát lélekszámban, földrajzi elhelyezkedésben és ezáltal adottságaikban is nagyon eltérőek.

- Mit jelent ez?

- A Balaton partján húzódó keskeny sáv infrastruktúrája országos szinten jónak mondható, a megélhetési lehetőségek is kedvezőbbek, mint sok más vidéken. Ugyanakkor a térség délebbi részei megérezték a gazdasági válságot. Sok közülük nincs valódi összeköttetésben sem a Balaton vonzáskörzetével, sem Kaposvárral, a megyeszékhellyel; mintha sodródnának a kettő között. Van néhány iparosodott település, például Tab, a többség azonban mezőgazdaságból él, amit viszont az utóbbi esztendőkben szinte szándékosan leépítettek. Mondhatom, hogy alaposan ismerem a térséget, hiszen az elmúlt húsz évben ebben a közegben éltem és dolgoztam. Bár világéletemben foglalkoztattak a köz ügyei, a rendszerváltozás előtt nem foglalkoztam politikával, 1990-ben viszont egy térségbeli település, Törökkoppány polgármesterévé választottak. Az akkor 500 lelkes település ügyeinek intézése gyorsan kellő edzettséget adott.

- Miként lehet egyensúlyozni például Siófok és a kis lélekszámú somogyi falvak között?

- A lényeg, hogy mindenkire oda kell figyelni. Miközben Siófok tűrhetően működik, a kistelepülések néha alapvető infrastrukturális gondokkal küzdenek. Épp ezért a most záruló ciklus nagyon jelentős eredményének tartom, hogy sikerült meggyőzni a közlekedési tárca vezetőit a Siófokot Kaposvárral összekötő vasútvonal fenntartásának fontosságáról. Igaz, a pálya százesztendős, borzasztó műszaki állapotban van. Miközben bizonyos vonalakon a nem is olyan távoli jövőben akár óránkénti 160 kilométeres sebességgel száguldhatnak majd a vonatok, a Balaton és a somogyi megyeszékhely között bizonyos szakaszokon 10 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben. Ez gyalogos tempó. Akkor leszek elégedett, ha műszakilag megújul, és nem négy órába telik majd eljutni Siófokról Kaposvárra. De legalább megmaradt. Ez rendkívül fontos ebben a térségben, ugyanis összeköti a kisebb falvakat a két nagyobb várossal. Gondoljunk bele, szinte lehetetlen megtartani a népességet, különösen a fiatalokat a falvakban akkor, ha nincs munka, posta, iskola és közlekedés. Sajnos így is sok olyan település van, ahol már az első négy osztályt sem helyben végzik el a gyermekek. Karádról például, ahol Gárdonyi Géza valamikor tanítóként munkálkodott, ma Lellére járnak a diákok. Ha ezeket a falvakat a vasút felszámolásával elzárják a külvilágtól, azzal a halálos ítéletüket írnák alá. Ezért tartom nagy fegyverténynek, hogy sikerült ezt megakadályozni. Ily módon mégiscsak megoldható a munkába járás, ha utazni is kell érte. Ez annál inkább fontos, hiszen a mezőgazdaság, miként említettem, szinte teljesen leépült, így helyben egyre nehezebb előteremteni a kenyérrevalót. Akad olyan település, ahol már csak egy-két tehenet tartanak.

- Sajnos ez az egész Dunántúlra egyre jellemzőbb...

- Annál nagyobb a baj. Napi kapcsolatban vagyok a térség számos polgármesterével, már csak azért is, mert saját korábbi gyakorlatomból tudom, milyen küzdelmeket kell folytatni a településvezetőknek. A falunapok, a főzőversenyek persze kellemesebb elfoglaltságok, de muszájból rendszeres résztevője vagyok a költségvetési testületi üléseknek, hiszen ezeken derül ki igazán, hogy milyen helyzetben van egy-egy
település. Mostanában nincs olyan önkormányzat, ahol ne jelentene égető problémát a források szűkítése, a normatívák csökkentése vagy teljes megvonása és ezáltal az intézmények fenntartása. Járdafelújítások, köztéri átalakítások föl sem merülhetnek, a legalapvetőbb feladatok ellátása jelent mindennapos gondot. Vagyis végső soron a népesség megtartása került komoly veszélybe.

- De pályázati források azért akadnak, nem igaz?

- Elméletileg igen, gyakorlatilag viszont alig. Ez úgy értendő, hogy valóban van számos olyan fejlesztési lehetőség, melynek igénybevételével hosszabb távon jelentős költségcsökkentés érhető el. Ilyen például a közvilágítás korszerűsítése energiatakarékosabb technológia alkalmazásával. Csakhogy a gyakorlatban ezeket nagyon sok kistelepülés nem tudja igénybe venni, mivel képtelenek biztosítani az irreális nagyságrendű önrészt. Ezáltal épp azok a helyhatóságok esnek el a lehetőségtől, amelyeknek a legnagyobb szükségük volna a változtatásra. Mindez azt eredményezi, hogy egyre többen, főleg fiatal családok, bemenekülnek a városokba, ahol viszont megfelelő képzettség, illetve munkahely híján legfeljebb az állástalanok számát gyarapítják. É mivel a városi önkormányzatok sem ugrálhatnak széles jókedvükben, a fiatalok csöbörből vödörbe kerülnek.

- Még jó, hogy ott a Balaton-part turizmusa...

- Azért ne gondoljuk, hogy a tó mellett kolbászból fonják a kerítést! A Balatonnál sokan élnek turizmusból, őket nagyon érzékenyen érintette a cafeteria-rendszer átalakítása, az üdülési csekkek megadóztatása. Jeleztem a költségvetési bizottságban, hogy ez értelmetlen megszorítás, hiszen többet visz, mint amennyit hoz a központi költségvetés számára. Hogy miért? Azért, mert ez a rendszer teljesen fehér, nyomon követhető az utalványok útja a munkáltató igénylésétől az alkalmazottak általi fizetésen át az elfogadóhelyig, tehát nem veszhet el egyetlen adóforint sem, ugyanakkor, mivel számos vendéglátóhely bevételének 65-70 százalékát ezek teszik ki, a nyirbálás után a forgalmuk akár a felére is visszaeshet, így az önkormányzat által beszedett iparűzési adó is csökkenni fog. Igaz, a jövőben azt már nem is a helyhatóságok fogják bevételezni, hanem a központi költségvetés. Tehát helyben mindenki rosszul jár. Ezek a bevételek még olyan, viszonylag jól muzsikáló települések esetében is komoly érvágást jelentenek, mint Siófok, ahol négy általános iskolát, ugyanannyi óvodát, egy bölcsődét, művelődési központot, városi könyvtárat és még sok más intézményt kell fenntartani. Idén mindezek miatt jókora hátrányból vágunk neki a szezonnak a korábbiakhoz képest, pedig tavaly sem volt önfeledt vastaps. Már 2009-ben is sok önkormányzatnak szembe kellett nézni a fizetésképtelenség rémével, nemcsak ebben a körzetben, hanem másutt is. Például Fonyódon. Ráadásul az önhibájukon kívül kritikus helyzetbe került helyhatóságok megsegítésére szolgáló pénzösszegeket bármiféle objektív mérőszám nélkül, szinte hasra ütve utalja a központi kormányzat, nem véletlen, hogy közkeletűleg csak szubjektív önhikinek vagy pofapénznek nevezik ezt a megoldást. Ki tudja, miért, de jellemzően olyan települések élhetnek e lehetőséggel, melyek vezetése azonos színezetű a kormánnyal. Ezt a rossz szokást meg kell szüntetni, világos szempontrendszert kell felállítani a segítség megítélésére.

- A gondokon talán segíthet a néhány éve sokat emlegetett Balaton-régió kialakítása. Hol tart e folyamat?

- Ajjaj, ez nagyon összetett kérdéskör. Már abban sincs egyetértés, miként is kell értelmezni magát a fogalmat. Egyesek szerint a Balaton-régió gyakorlatilag már meg is valósult, hiszen a Balatoni Fejlesztési Tanács által érintett települések ekként működnek. Mások úgy vélik, hogy voltaképp egy megyei jogkörrel felruházott közigazgatási egységet kellene létrehozni a tó körül. Egy harmadik álláspont szerint e két felfogás között van az igazság, ezért olyan önálló, politikailag is biztonsággal meghatározott gazdasági egységként kell szemlélni a Balaton térségét. Ez persze vitákat gerjeszt. Érdekes kérdés mindenesetre, hogy egy esetleges közigazgatási-önkormányzati reform esetén az eddigi fejlesztési régiók sorában a Balaton teljes értékű szereplő lesz-e. Nehéz, bonyolult és érzékeny kérdés ez. Korábban például Siófok, Balatonfüred és Keszthely a Balaton fővárosának címéért rivalizált egymással, ezen szerencsére sikerült túllépni. Tény, hogy vannak előremutató cselekedetek. Ilyen például, hogy a három Balaton-parti megye rendőrkapitánysága közös vezetési rendszert alakított ki, mely a nyári szezonban kiemelt figyelmet fordít a Balaton térségére. Ugyebár a turistaforgalom a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőit is nagyobb arányban csábítja ide, s ez közbiztonsági szempontból kihívást jelent. Ez mindenképpen örömteli dolog. A közlekedés terén is van együttműködés és együtt gondolkodás, ide értve a balatoni körvasutat, a tó körüli kerékpárutat, a reptereket, a környezetvédelem kérdéseit. A magunk részéről igyekeztünk bevonni a térség szocialista országgyűlési képviselőit is - ez a kísérlet nem mindig járt sikerrel. De azért vannak jó kezdeményezések. Akárhogy is, szerintem nem az a kérdés, hogy mely település lesz az esetleges régió központja, hanem az, hogy miként lehet még több forrást még hatékonyabban bevonni a kívánatos itteni fejlesztésekbe. Ezt olyan összefüggésben is tudni kell átgondolni, hogy a Balaton térségébe befektetett pénz országos szinten is érezteti hozadékát, hiszen tény, hogy turisztikailag kiemelt térségről van szó. Ezért az is fontos, hogy ne megalomán terveket kergessünk, hanem emberléptékű, megvalósítható beruházásokban gondolkodjunk.

- Kíváncsivá tett...

- Rengeteg lehetőséget rejt magában a Balaton, nem utolsósorban azért, mert a keskeny tóparti sávot össze lehet kötni a távolabbi településekkel, bekapcsolva őket a térségbe. Annál inkább, hiszen számos olyan ügy van, amire közösen kell megoldást találjunk. Ilyen a Dél-Dunántúli Regionális Vízmű sorsa, ami kihívás lesz a közeljövőben. A Balaton déli partján közel ezer forint köbmétere a víznek, ami páratlanul drága az egész országban. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan, de a probléma orvoslásához közös fellépés szükséges. Szeretném, ha a mindannyiunkat érintő ügyekben az eddiginél aktívabban hallatnák hangjukat a civil szervezetek, melyekből hála Istennek egyre több van. Eddig is több fontos kezdeményezésüket felkarolta a politika, például a korábban kissé áttekinthetetlen és szervezetlen siófoki taxizás működőképes rendszerének kialakítását. A civilek számos helyi program kialakításában közreműködnek, ez azért is fontos, mert ma már nem lehet pusztán a napfényre és a Balaton vizére építeni, kulturális események, gasztronómiai rendezvények is kellenek. Ezeket az önkormányzat nem tudná saját erőből megvalósítani, a civilek viszont az események koordinálásában számíthatnak a helyhatóságra, vagyis egymásra vannak utalva. Az együttműködés más településekkel is kitűnő, sőt a helyi egyesületek, szervezetek a város határain túl tekintenek.

- Újraszervesül a dél-balatoni térség?

- Ez a cél. A települések közi együttműködést szorosabbra kell fonni, hiszen egymás tapasztalataiból, tudásából csak tanulni lehet. Az említett balatoni régiós gondolathoz ez is hozzátartozik. Ennek jegyében szükséges lenne megfogalmazni egy sajátos gasztronómiai arculatot, tájjellegű ételeket magas színvonalon felvonultató vendéglőkkel, hogy ne a sült hekk uralja a Balaton-partot. A rendszerbe be kell vonni a balatoni borokat, mert bár nagyszerű vincellérek munkálkodnak errefelé, a vendéglőkben még mindig nincsenek meghatározóan jelen a boraikkal. Engem zavar, hogy még mindig jellemzően a tokaji aszú és az egri bikavér szerepel az itallapokon, már ahol egyáltalán létezik ilyen. Félre ne értse senki, nagy tisztelője vagyok a hegyaljai borászoknak és a törökverő város pincemestereinek is, csak a helyi sajátosságok markáns felmutatását hiányolom. Ezt erősítendő szerencsére már hagyománya van Siófokon augusztus huszadikán a bor és kenyér ünnepének, melynek célja kifejezetten a balatoni borok népszerűsítése. Ugyancsak a dél-balatoni vidék újraszervesülése felé tett lépés lehetne a Sió-csatorna egész évben hajózhatóvá tétele, amit a balatoni hajózás nagy öregje, Kopár István vetett fel. Ez négy zsilip megépítését jelentené, amivel kiegyenlítődne a Balaton és a Duna közti vízszintkülönbség. Ilyen módon közel kerülne hozzánk a szekszárdi borvidék, gyümölcsöző együttműködést lehetne kialakítani turisztikai, gasztronómiai szempontból, ráadásul a fővárosból a Dunán és a Sión át vízi úton is megközelíthető lenne a Balaton. A csatorna töltésén végig kerékpárutat alakíthatnánk ki, helye lenne a lovasturizmusnak, szóval sok lehetőség van. A bicikliutat egyébként a siófoki önkormányzat Siójutig megépítette, csak folytatni kellene. Ezáltal összeérne a Balaton és a dél-dunántúli régió.

- Az M7-es autópálya nem jelent falat Siófok és a délebbi térség között?

- Bizonyos fokig keresztülvágja a vidéket, de az élet így is, úgy is ki fogja kényszeríteni ezt a fejlődési irányt. A déli Balaton-part már most is szinte egyetlen nagy összeérő agglomerátum, ami elkezdődik Balatonvilágosnál, és Balatonszentgyörgynél ér véget. A további turisztikai fejlesztésekhez tehát mindenképp dél felé kell terjeszkedni. Ugyanakkor nem lehet ész nélkül megapolisszá változtatni a Dél-Dunántúlt, tekintettel kell lenni a természeti értékekre. Siófokon például a belvárosban van egy nagyon szép ősgyepes, lápos természetvédelmi terület, amit nyilván nem szabad beépíteni, inkább fokozottan kell óvni. A civileknek az ilyen helyi érdekek képviseletében is jelentős szerepük lehet. A fejlesztés nem feltétlenül urbanizációt jelent. További szempont, hogy településenként eltérő sajátosságok, erények és nehézségek vannak, így nem lehet egyetlen általános érvényű szabályozást ráhúzni az egész térségre. Érzékeny, konstruktív politikára van szükség ahhoz, hogy a legcélszerűbb megoldásokat lehessen kiválasztani. Ebben szeretnék részt venni a magam tehetsége szerint a következő években.