Mindenekelőtt vegyük szemügyre, hogy milyen adókból táplálkozik a magyar költségvetés. A legnagyobb bevétel az általános forgalmi adóból (áfa) folyik be. Ezt mindenki fizeti, aki hivatalosan számlával vásárol, vagy akinek vásárlását pénztárgépbe ütik, és elszámoló cédulát kap. Nyilvánvaló, hogy ebben az adónemben a legtöbb pénz a munkavállalóktól ered, hiszen a fogyasztás legnagyobb tömegét ők adják. Az adónemek közül a második legtöbb bevétel a személyi jövedelemadóból származik. Az sem kétséges, hogy zömmel ezt is a munkavállalók fizetik. A bevételi sorban a harmadik helyet a jövedéki adók foglalják el. Nálunk ezt az adónemet az élvezeti cikkeken kívül (szeszes italok, dohány) kivetik az üzemanyagokra is. Szó, ami szó, itt is a munkavállalók járnak az adófizetés élén, mert isznak, dohányoznak és hébe-hóba autóznak is. Három csúcsadónemben a munkavállalók viszik a terheket, és kikerülni őket nem tudják. Ennek alapján az adókerülő stigmát róluk örökre le kellene venni. Maradnak a vállalkozók mint adóelkerülők. Ők alapjában kétfajta adót fizetnek (apró adónemektől itt eltekintünk): társasági adót és helyi iparűzési adót. A kettő együtt sem közelíti meg az alapvetően a munkavállalók által fizetett első két adónem egyikét sem (áfa és szja). Ez magában véve is meglepő. Itt esetleg van mit keresni. Szögezzük le: a magyar statisztikai rendszer nem mutatja ki külön, hogy ezen belül mennyi adó származik a magyar többségi tulajdonú és a hazánkban működő, jog szerint hazai, de külföldi többségi tulajdonú cégektől, pedig tanulságos lenne.

Viszont ennek hiányában is van bőven kapaszkodónk az adóelkerülők felderítéséhez. Tudjuk például, hogy a hazánkba települő cégek magas termelékenységű területeket művelnek. De nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony bérek mellett... Ezt számok igazolják. Az Eurostat kimutatása szerint az egy ledolgozott munkaórára jutó magyar termelékenység az 1995-ös, tizenöt EU-tagállamra számított 43,7 százalékos értékről 2005-re 55 százalékra nőtt. Ez nemzetgazdasági átlag. A nálunk működő multicégek termelékenysége összevethető, s néha magasabb, mint az anyacégeké. El- és újra elosztható értéket pedig csak a munka és annak termelékenysége képes létrehozni.

Azt is tudjuk, hogy mára az idegen tulajdonú cégek bonyolítják le külkereskedelmünk mintegy nyolcvan százalékát, de pontos statisztika erről sincs. Lényegében kereskednek hazai és külföldön dolgozó egységeik között. A nálunk olcsón előállított alkatrészek és félkész termékek másutt késztermékké válnak, majd jó pénzért eladják őket. Láss csodát! Miközben a termelékenység hatalmasat fejlődött, a külkereskedelemben folyamatosan romlanak a cserearányok. Azaz egységnyi importért egyre több exporttal kell fizetni. A termelékenység növekedéséből pedig ennek éppen a fordítottja következne. Ha a multicég munkása egy óra alatt ugyanannyi (esetleg több) értéket állít elő harmadannyi bérért, akkor az ő munkáján nagyon sok haszon keletkezik. Ebből jutnia kellene magasabb bérre, és még akkor is maradna idehaza profit bőven, amiből lehetne adót fizetni. A haszon ugyan létrejön, de nem marad itt sem bértöbblet, sem profit, sem adó. A külkereskedelem csatornáiban ez a tetemes értéktöbblet eltűnik, mert a cégek mesterségesen olcsón adnak el és drágán vásárolnak. Így jönnek ki nagyon jól.

Mód van egy kis számszerűsítésre is. 1991 óta a kereskedelmi cserearány durván 15 százalékkal romlott. Ha nem romlott volna, akkor a tavalyelőtti (2008) exportnak majd 3000 milliárd forinttal több árbevételt kellett volna hoznia. Ebből aztán lehetett volna szépen adókat fizetni, esetleg többletbéreket. (A többletbér jó része is elmenne adófizetésre.) Az elmaradt exportbevétel szinte azonos az éves nyugdíjkifizetésekkel... Arról meg végképp szót se ejtsünk, hogy növekvő termelékenység mellett nem romlaniuk, hanem javulniuk kellene a külkereskedelmi cserearányoknak. A 15 százalékos romlás helyett lehetett volna akár tízszázalékos javulás is. Az elsíbolt adóalap mára elérheti akár az évi 5000 milliárd forintot is.

Természetesen, ha a hatóságok tudják (és merik) az adócsalást keresni, akkor az valójában az orruk előtt van. Ehelyett ők inkább a "túlélési" kis- és középvállalkozókat vizslatják... Azt azonban nem látják, hogy hazánkban egy hadseregnyi cég foglalkozik adóelkerülési tanácsadással. A szinte minden könyvvizsgálati "hibában" társtettes könyvvizsgáló cég pedig delegálja főnökeit a kormányba, a Pénzügyminisztériumba és a jegybankba. Valójában magukat kellene felismerniük adócsalóként. Az pedig nem megy... Könnyebb hazánk sztereotip stigmáit azzal szaporítani, hogy a magyar rossz adófizető, nem érzi kötelességének a közterhek viselését.