Miközben országunkat szétverték, végig úgy viselkedtek, mintha ők lettek volna ellenzékben. Az ellenzék ellenzékeként működve, kormányzati tevékenységük (pontosabban annak hiánya) a hibák, vétkek, bűnök végtelen sorozata. Persze arra azért gondot fordítottak, hogy a kudarcokért mindvégig az ellenzéki Fideszt ostorozzák.

Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy mit is fognak művelni a választások másnapjától, amikor valóban ellenzéki pozícióba kerülnek. Beindul majd a "kórus", az össztűz: úgy tesznek majd, mintha a világ - a szerintük rossz világ - 2010. április 25-én kezdődött volna. Minden bajunkért, kilátástalannak tűnő helyzetünkért a Fideszt fogják vádolni, azt harsogva, hogy nem ért hozzá, mert mucsai, mert nacionalista és antiszemita, és mert diktatúrát épít. Már néhány héttel a választás után a fasizmustól a kádárizmusig minden izmust, amely csak létezik, a Fidesz nyakába varrnak. Arcátlanok lesznek, ahogyan azt a bolsevikoktól az elmúlt száz év tapasztalata alapján megszokhattuk. Ők a legnagyobb mesterei az ellenfe­leik befeketítésének. Ők azok, akiknek nem is politikai ellenfeleik, hanem ellenségeik vannak, és mint ilyeneket, megsemmisítendőnek tekintik őket. Ahhoz sem kell túl nagy képzelőerő, hogy kijelenthessük: semmilyen eszköztől nem fognak visszariadni.

A Fidesznek és személy szerint Orbán Viktornak fel kell hát vérteznie magát, s szövetségesekre kell lel­niük. Éppen ezért vetem fel - már nem is először - a nagykoalíció elkerülhetetlenségét. E nélkül ugyanis a folyamatos nemtelen támadások kereszttüzében esély sincs a valódi és nem csupán retorikai szinten lebegtetett reformok bevezetésére.

Nagykoalíció kell tehát: a remé­nyeink szerint győztes Fidesz és szövetségesei, valamint a társadalom között, a politikai államvezetés és a társadalom legkülönfélébb szerveződései, egyesületei, egyházi és civilszervezetei, szakmai és társadalmi szerveződései, kamarái, érdekképviseletei, kis- és középvállalkozásai és egyéb társulásai között. Ez a koalíció lehet az egyik garanciája a valódi rendszerváltás véghezvitelének.

A másik, ezzel szorosan összefüggő garanciaelem lenne a fejekben bekövetkező rendszerváltás. Ezt pedig szintén csak a bizalom légkörében, az emberekkel szövetségben, a kultúra, az oktatás és a média klebelsbergi alapokon történő átszervezésével érhetjük el. Az igazi demokrácia a közösségekre épül. Közösségépítés, életerős nemzeti közösség pedig nem létezhet a nemzet érdekeit szolgáló média, oktatási rendszer és nemzeti kultúra nélkül! Mint minden az országban, a közösségeink is - a családtól a nemzetig - zilált állapotban vannak. Oly mértékű a depresszió, a reményvesztettség, hogy illúzió lenne csupán azt várni, hogy a társadalomban majd önszerveződő folyamatok indulnak el a választások után. Hazánkban ma nincs esély az alulról történő, országos hatású kezdeményezésekre.

A koalícióhoz pedig feltétlenül partnerek kellenek.

Meggyőződésem, hogy a mély depresszió és apátia ellenére is van remény. Egy hatalmas kincsünk ugyanis megmaradt, azt eddig még soha senki nem tudta elvenni tőlünk. Ez pedig a magyarok tehetsége, mérhetetlen kreativitása.

Persze okkal mondhatja bárki, hogy most nem passzív tehetségre, hanem cselekvő közreműködésre van szükség. A válaszom: "biztosítható" a cselekvőkészség, csak hívó szó kell. Úgy, mint 1988-ban a pártok és mozgalmak alakulásakor, vagy amikor 2002-ben Orbán Viktor cselekvő együttműködésre hívta az embereket a polgári körök megalakításához és működtetéséhez vagy épp a Polgárok Háza felépítéséhez. Százezrek mozdulnak meg, tesznek a közös cél érdekében, ha hiteles ember szólítja őket "csatasorba", világosan felvázolva a célt. És ha a tehetséges és leleményes magyar látja a kitűzött zászlót, amely az irányt mutatja, akkor olyan megoldásokat képes kigondolni, megalkotni, amelyek valóban méltó és egyenrangú féllé teszik őt e koalícióban.

Egy ilyen együtt gondolkodáson, közös cselekvésen alapuló nagykoalícióba minden jó szándékú hazai polgár és minden külhoni magyar bevonható. Ez hegyeket megmozgató erő lehet az új kormányprogram megvalósításában. Gondoljunk csak a második világháború utáni csodára, a romokban heverő ország újjáépítésére! A társadalomhoz mint poten­ciális szövetségeshez kell hát fordulni, az embereknek pedig tudomásul kell venniük, hogy nélkülük nem jöhetnek létre a saját és társadalmi életünkben annyira áhított változások. Felelősen gondolkodó polgár többé nem szemlélheti kívülállóként a sorsát alakító változásokat.

Az új vezetés elsődleges feladata, érdeke és felelőssége a hitet, a reményt visszaadni az embereknek. Hit nélkül nincs megújulás, nincs jövő! Kezet kell tehát nyújtani az embereknek. Orbán Viktor élhet - és élnie is kell - a mára kialakult, személyét övező óriási bizalommal, amely a koalíció biztosítékául is szolgálhat. Ez hatalmas felelősség számára, ugyanakkor a helyzet adta parancs is, a nyártól kormányzó erők nevében megértetni: eredményt csak az emberekkel együtt, az ő megértő, cselekvő támogatásukkal érhet el az új kabinet. Ha a "megmentésre várók" szövetségesként állnak mellé, akkor lesz megújulás. De csak akkor.

Szólítok hát minden jó szándékú polgárt, cselekedni képes hazafit, civil­szervezetet, hogy legyen részese ennek a nagykoalíciónak, ennek a nemzeti összefogásnak, amelynek nem kisebb a célja, a feladata, mint hogy eltakarítsa a romokat, talpra állítsa hazánkat, és múltjához méltó helyzetbe hozza nemzetünket! Mire az új kormány társadalmi szövetségeseinek a támogatásával orvosolja legégetőbb bajainkat, addigra ez a közös munka és erőfeszítés újra valódi közösséggé kovácsolhatja nemzetünket. Sikereink öröme, nemzetközi elfogadtatásunk, eredményeink, mind-mind újra nemzeti büszkeséggel tölthetik el minden magyar lelkét, és a sok-sok lehorgasztott fejet felemelhetik.

A várhatóan folyamatos nemtelen támadások, vádak kereszttüzében kormányozni kezdő új kabinetnek az első pillanattól különös jelentőségű lesz ez a nagykoalíció. Azonnali partnerekre lesz szüksége: a problémák feltárásában, a leltárkészítésben, a sürgős intézkedések meghozatalában. Az együttműködésnek természetesen a kritikus szolidaritás elvén kell alapulnia, amelynek alappillére a kölcsönösség és a bizalom.

Szólítom hát a reményeink szerint győztes politikai erőt is, hogy a történelmi feladathoz méltó alázattal kormányozzon majd, s ígéretei­hez híven forduljon leendő potenciális szövetségesei felé: a magyar társadalomhoz, annak közösségeihez, szervezeteihez!

Fogjunk össze, magyarok! "Ébredj, hazám...!"