Nem sokkal később az MSZP országgyűlési frakciója közleményben tudakolta, hogy vajon milyen úton-módon került a kártya lapunk birtokába. Az MSZP országgyűlési frakciója szabadon kérdezhet bármilyen ostobaságot, mert erre felhatalmazást kapott a magyar választóktól. A helyes válasz az volt, hogy semmi közöd hozzá, Frakció fiam, másszál vissza a zongora alá játszani. Nincs médium ezen a gömbölyű világon, amely a saját informátorait, forrásait kiadná. A sajtónak erre egzakt törvényi felhatalmazása is van. A kérdés minden esetben csak az lehet, hogy igaz-e a hír, valódi-e a papír.

Most megint jönnek, érdeklődnek. A Népszabadság tegnapi számában azt firtatta, hogy vajon miként került a Magyar Nemzet birtokába az a levél, amelyet Teller Ede diktált a titkárnőjének, Grigory N. Margitnak. A tudós ebben a levélben utasította el Zeley László tébolyult követelését, miszerint ugyan adjon már ki egy célzatos politikai állásfoglalást. Mint ismeretes, Zeley László, nyilván a professzor munkáját könnyítendő, idejét kímélendő összefoglalta, hogy mit kéne elítélnie Teller Edének. Zeley László politikai paranoiájának summázata meg is jelent a Népszabadságban, jellemző módon nem Zeley László csapongásaként, az olvasói levelek között, hanem Teller Ede véleményeként, a címlapon.

Hasonlatosan az MSZP parlamenti frakciójához, most a Népszabadságnak is az a fő kérdése, hogy milyen forrásból jutott el lapunkhoz Grigory N. Margit levele, amelynek valódisága kétségtelen. A helyes válasz most is az, hogy semmi közöd hozzá, Népszabadság fiam, másszál vissza a zongora alá játszani. Mindazonáltal ez a gyakorlat, tekintve, hogy az MSZP egy alapítványon keresztül részben tulajdonosa a Népszabadságnak, valamiféle új baloldali doktrína körvonalait látszik felvázolni. Velünk szemben alkalmazott eljárásuk figyelmen kívül hagyja a hír vagy dokumentum által hordozott információt, és kizárólag annak származási helyére koncentrál. Ami persze lényegtelen a tartalomhoz képest. A Népszabadság sokat sejtetően kérdezi, hogy vajon lapunk hogyan győződött meg Grigory N. Margit levelének valódiságáról. A helyes válasz ezúttal az, hogy köszönjük a sürgető aggodalmat, de meggyőződtünk róla, amely igyekezetünket igazolja Grigory N. Margit levelének hiteles volta. És ha már itt tartunk: éppenséggel a Népszabadság nem győződött meg a nem Teller-, hanem Zeley-levél létrejöttének körülményeiről. Tegnapelőtt a Népszabadság egy munkatársa többször, többeknek telefonált szerkesztőségünkbe, a Grigory-levél valódiságát elismerve, annak kizárólag a forrását kutatva, noha újságíró lévén tudnia kellett neki is, főszerkesztőjének is, hogy erre a bizarr kérdésre milyen választ fog kapni. Nos, ha a Népszabadság ennek az igyekezetnek a töredékével próbálta volna feltárni a Zeley-levél hátterét, a lap szavahihetőségének ez a legsúlyosabb megrendülése be sem következett volna. Értem én, hogy kapóra jött a Zeley-levél, úgy kellett az MSZP-nek, mint egy falat százalék, meg aztán az is igaz, amit Schiller írt, miszerint szűkek a vad férfivérnek a valóság gátjai, lelke csak a szenvedélyek tengerére szállna ki, de csak egyetlen telefonhívást kellett volna kezdeményezni, és nincs ez a dráma. Következésképpen úgy tűnik, hogy a Népszabadság kissé frivol módon kezeli a saját hírforrásait, ugyanakkor nagy gondot fordít a konkurencia információs bázisait feltáró utólagos nyomozásra. Jó lenne tudni, hogy ennek a doktrínának a szellemében a Népszabadság az első kérdő szóra kiadja-e a saját informátorait. Vélhetően igen.
Ezzel összefüggésben most afelől érdeklődnék, hogy vajon melyik újságíró-iskola első évfolyamának első órájáról selejtezték ki gyógyíthatatlan alkalmatlanság és súlyos szerzett dilettantizmus miatt Eötvös Pált, a Népszabadság főszerkesztőjét? Mert az a vezető, aki ennyire buta és arcátlan kármentéssel próbál kibújni a felelősség alól, egy vidéki falinaptár szerkesztőségének Egyebek rovatánál sem maradhatna hosszabb ideig.

Nem szeretnék dobálózni a jelzőkkel, ezért rövid magyarázatot fűzök az "arcátlan" minősítéshez. (A butaságot a szelektív forráskutatás indokolja.) A Népszabadság tegnapi számában a Ki juttatta el a Magyar Nemzethez a levelet? című írás alatt rövid szerkesztőségi kommentárt is közölt. Ebből idézek. "Mióta kiderült, hogy a lapunkban közölt írás nem hiteles, valóságos politikai hadjárat indult ellenünk (...) Hibánkat elismertük, a nemtelen támadásokat viszont elutasítjuk." Ez az arcátlanság. Tisztelt Eötvös Pál, ki indított politikai hadjáratot? Kedves Eötvös Pál, ki támadott nemtelenül? Egészen véletlenül nem ön? Aki egy világhírű halott nevével és tekintélyével visszaélve hazug és hamis mondatok füzérével gázolt bele azokba a polgárokba, médiumokba és politikai formációkba, akik ezt a halott embert végtelenül tisztelik? Ön utasítja el a "nemtelen támadásokat"? Éppen ön, aki világgá repítette, és körömszakadtáig védte a hamisítványt? Ön szerint az "támad nemtelenül", aki egy hamisítványról bebizonyítja, hogy hamisítvány? Ön szerint a hamisítás "hiba"? Hányszor "hibázott" már? És hányszor "hibázik" még a jövőben?

Bizony ám, a jövőben. Merthogy ne mondjon le, főszerkesztő úr. Jó helyen van, és még sokra viheti. Sajnos másfél éve az a Nép szabadsága, amit önök képviselnek.

Csermely Péter, Magyar Nemzet, 2003. szeptember 20.