Valószínűleg nem pusztán üres retorika volt Orbán Viktor részéről, amikor a választások éjszakáján a választóknak köszönetet mondva arról beszélt, milyen felelősség hárul az eredmények ismeretében rá személy szerint, és persze pártjára, kormányára sőt az új parlamentre is. Feltehetőleg Orbán Viktor csakugyan élete legnagyobb feladata előtt áll.
Ám nem egyedül van ezzel így. Ugyanis mindnyájan ugyanabban a hajóban utazunk, amelynek a kapitánya lett most a Fidesz elnöke. Remélhető sikere ebben az értelemben a mi sikerünk lesz, esetleges kudarca a mi kudarcunk is. Hisz a páratlanul nagy felhatalmazás nemcsak azt jelenti, hogy Orbán Viktor nem menekülhet a felelősség elől, hanem azt is biztosítja, hogy ha ő gyengén muzsikál, akkor azért mi magunkat okolhatjuk majd, mondván, miért adtunk ilyen mértékű felhatalmazást neki.
Magyarország és a Fidesz, valaminek elnökének sorsa, vagyis jövendő történeleme így most szorosan összekapcsolódott. És ez döntő különbség ahhoz a Gyurcsány Ferenchez viszonyítva, aki először minden demokratikus szűrés nélkül kerülhetett a miniszterelnöki bársonyszékbe, vagy a hasonló módon hatalmat szerző Bajnai Gordonnal szemben is.
Orbán Viktor nagy visszatérő, aki a rendszerváltás óta eltelt húsz évben egyedül volt képes arra, hogy újból feljusson a honi politikai hatalom legmagasabb csúcsára. (Medgyessy csak miniszterelnök-helyettes volt korábban, s az is csak egy nem demokratikus rendszerben.) Orbán teljesítményét az teszi még inkább figyelemre méltóvá, hogy sokáig a magyar közélet legmegosztóbb egyéniségeként tartották számon, s a magyar baloldal jó ideje az ő démonizálására építette stratégiáját.
Kétszeres veresége után Orbánnak nemcsak párthátországát sikerült pacifikálnia, hanem igen nagy hatásfokkal tudta aktivizálni a társadalom széles tömegeit, a jobboldal mögé felsorakoztatva egy több mint két és félmilliós támogatói sereget.
Persze valljuk be azt is, hogy látványos visszatérését döntő mértékben köszönheti a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai triónak, amely példa nélküli mértékben amortizálta a közvagyont - és játszotta el szavazóinak politikai bizalmát. Orbán az éles konfrontáció kierőltetésével sikeresen morzsolta fel ellenfelei ellenállását, és ezzel már jó előre biztosította, hogy a 2010-es választásokon pártja elsöprő arányban győzedelmeskedjen.
Ám a neheze most következik - és itt most nem a 2/3 esetleges megszerzésére gondolok. Míg Orbán 1998-ban egy nagy nehezen konszolidált országot vehetett át, mely még rendelkezett a rendszerváltás által felhalmozott bizalmi tőke jó részével, 2010 Magyarországa minden tekintetben vesztes ország: A politikától a gazdaságon át a mentális állapotokig mindenütt a lerobbanás egyértelmű jeleinek lehetünk tanúi: az ország nemzetközi összehasonlításban döntő mértékben szorult héttérbe a régió többi országával vívott vetélkedésben.
Ezért Orbánnak a győzelem után gyökeresen fordítania kell politikáján. Fel kell adnia a konfrontációra épült politikai logikát, s meg kell tanulnia a szövetségkötés stratégiai játékát. Az elmúlt nyolc év tanulsága ugyanis, hogy egy süllyedő országot nem lehet a saját akarata ellenében "megmenteni", márpedig a más pártokra leadott voks alapvetően mégiscsak ellenvélemény.
Orbán ígéretet is tett rá, hogy figyelni fog minden politikai álláspontra, beleértve az övétől gyökeresen eltérőeket is. Erre nem csak az a józan megfontolás vezethette, amely megkülönbözteti a Fideszt a radikálisok kocsmapolitizálásától, hanem az az önképe is, amely - csakúgy mint Antall József esetében is - a nemzet egészét megjelenítő miniszterelnöki önértelmezésre épül.
Ám tudjuk, ahhoz, hogy az új vezető minden magyar választópolgár, és egyben a magyar nemzet kormányfőjévé válhasson, arra van szükség, hogy kompromisszum kész legyen, s tudja alkalmazni a politikaformálás puhább technikáit is, úgy, hogy egyfelől ne tegye kétségessé, ki az úr a háznál, s másfelől, hogy a köz javára minél nagyobb erőket tudjon mozgósítani.
Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy Orbánnak sok nehéz éjszakát fog még okozni a Fidesz páratlan győzelme a legyengült nemzetgazdaság és még inkább a népesség kiábrándító szociális és mentális állapota miatt. Rajtunk is múlik, hogy mennyi időbe telik, míg sikerül neki és pártjának kimozdítania az országot a holtpontról.