Már csak az USA tekint úgy a Koppenhágai Egyezményre, mint önálló szerződésre, a többi résztvevő, azok is, akik támogatták azt, úgy ítéli meg, hogy az ENSZ Keretegyezmény égisze alatt kell folytatni tárgyalásokat. Ezért a bonniak is főként arról szóltak, hogyan lehetne az Egyezséget a Keretegyezménybe integrálni. Az egyeztetési folyamatról is vitáztak, például arról, hogy mely szövegekkel kezdjenek, hány találkozót tartsanak a Cancúni csúcs előtt, illetve hogy készítsen-e az elnök szerződés tervezetet. De arról is szó esett, hogy mely részeket lehet összeállítani a csúcsig. Míg sok ország ragaszkodik egy átfogó egyezményhez, addig mások részmegállapodások elérését tartják lehetségesnek, például a technológia transzferről vagy az alkalmazkodást segítő forrásokról. Így a bonyolult döntéseket, mint a kibocsátás-csökkentési célkitűzések, későbbre halasztanák.

Ám hogy ezt el lehessen érni, ahhoz arra van szükség, hogy a Koppenhágában megígért klímafinanszírozási összegek elkezdjenek csordogálni. A fejlett országok ugyanis "gyors indításként" 30 milliárd dollárt ajánlottak fel a fejlődőknek, mely összeg évi 100 milliárdra nőne 2020-ig. Hogy sikerül-e egyáltalán bármiféle eredményt elérni Cancúnban, az annak függvénye lesz, hogy ki és mennyit fog adni, illetve hogy ezek az összegek valóban megérkeznek-e. Azonban az a tény, hogy egyes országok máris elkezdték a már megígért fejlesztési segélyeket ilyen címen (is) elszámolni, csak tovább fokozhatja a bizalmatlanságot.