fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bűnszervezet
2010. április 16., 00:37
Most, hogy a rendőrség bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki a BKV-nál elkövetett hűtlen kezelés miatti gyanúsítását három személlyel szemben, és ha figyelembe vesszük néhány eljárás alá vont BKV-s vezető védekezésként előadott magyarázkodását a felelős posztokon ülő szocialista és szabad demokrata politikusok szerepéről az ügyben, elég egyszerű egyenlettel, sőt azonossággal írható le a fővárosi korrupciós botrányok lényege. A háttérben a szocialista és a szabad demokrata párt néhány vezető politikusának a szervezetirányító szerepe is kirajzolódik.

A BKV-nál és más, pénzkivonásra alkalmas önkormányzati cégeknél, a szocialista többségű fővárosban, vagy az ugyancsak baloldal által irányított Kőbányán azt figyelhetjük meg, hogy a politikai kapcsolatrendszer mentén kialakított üzleti háló maffiaszerű csoporttá szerveződött a két politikai párt védőernyője alatt az elmúlt másfél évtized során. Az elmúlt nyolc esztendőben pedig azt láthattuk, hogy a bűnszervezet tagjai elveszítették szinte minden veszélyérzetüket, hiszen a politikai hatalom legfelső szintjeire sikerült "hidat verniük", sőt befolyásukat még az igazságszolgáltatás fontos területeire is kiterjesztették. Sok esetben még a Nemzetbiztonsági Hivatal is falazott nekik, s arra is volt példa, mint ahogy a Zuschlag-ügyben láttuk, hogy kiszivárogtatással figyelmeztető jelzések jutottak el azok számára, akiknek nyomába eredtek a függetlenségüket még megőrző bűnüldöző szervek.

Kőbányán évekkel ezelőtt egyszerűsítették a befolyás megszerzését, az önkormányzatnak dolgozó cégek meghatározott köre egyszerűen bekebelezte a kerületi szocialista pártot, a tulajdonosok beléptették alkalmazottaikat a pártba, és leosztották a lapokat. Kaszab Csaba MSZP-s alpolgármester, a helyi kis vörös polip "feje" pedig, volt rá példa, a megbízási díjak ötven százalékát is bezsebelhette. Az ő büntetőügye az egyik példa arra, hogy milyen módon lehetett éveken át kihasználni az igazságszolgáltatás "gyengeségeit", hogy lehetett az orránál fogva vezetni a törvénykező büntetőbíróságot, miként lehetett ügyészi szakaszba visszajátszani egy teljes beismerő vallomás és egy jogerős ítélet után a Kaszab-ügyet. A 2005-ben elkövetett bűncselekményével már liftezett egyet a szocialista politikus a bírói szinteken, most másodszor járt a földszinten, a megismételt elsőfokú eljárásban most éppen csaknem négy év börtönbüntetést szabtak ki rá.

A BKV-nál már huszonöt gyanúsítottja van a szervezett bűncselekmény-sorozatnak, és elképzelni sem tudjuk, végül mekkorára dagad a lavina és még kiket sodor magával. A gyanú szerint ugyanis Antal, Zelenák és Mesterházy - utóbbi a főpolgármester jobbkeze - bűncselekmények elkövetésére vett rá, illetve utasított a fővárosi önkormányzatnál és a BKV igazgatótanácsánál különböző tisztségeket betöltő személyeket.

Miközben a szívünk szakad meg a "rávett" és "utasított" felelős beosztású, nyilvánvalóan nem minimálbérért munkálkodó tisztségviselőkért, a kétszer kettő józansága azt diktálja, hogy képtelenségnek tekintsük azt a következtetést, hogy akár csak a BKV-nál működő bűnszervezet élén is egy Antal, egy Zelenák vagy egy Mesterházy nevével fémjelzett trió alkossa a bűnbanda vezető erejét. Az igazi irányítókat magasabb szinten, még Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnél is feljebb kell keresni.

Itt egy olyan bűnszervezettel állunk szemben, amely a kiválasztott politikai pártokat - azokba szervesen beépülve - maga alá gyűrte, a finanszírozásukon keresztül már évek óta a befolyásuk alatt működnek, ily módon nem csupán néhány jövedelmező üzletág felett szerezték meg az irányítási jogot, hanem csápjaikat kivetették az államigazgatásra, az engedélyező hatóságokra, a közbeszerzésekre és az igazságszolgáltatásra is.

(Torkos Matild, Magyar Nemzet)