fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Borsodban árad a Hernád, tetőzik a Bódva, és apad a Sajó
2010. április 18., 21:15
Borsod megyében árad a Hernád, tetőzik a Bódva, apad a Sajó, de árvízvédelmi készültség van a Takta folyón is; a térségben félszáz embert kitelepítettek, nyolc utat lezártak, több település is közúton megközelíthetetlenné vált.

Hatalmasra duzzadt a Bódva a Borsod megyei Edelényben, ahol vasárnap a helyi kastély felé vezető utat már jócskán elöntötte a töltésen átszivárgó víz.

Az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője az MTI-nek azt mondta: a Bódván szinte állóvizet mérnek, Szendrőben másfél napig tetőzött a folyó, és a tetőzés utáni apadás értékei is mindösszesen pár centiméterben mérhetők.

Csont Csaba, hozzátette: a folyó felső szakaszán is nagyon lassan apad a folyó, és a Szendrő alatti részeken még lehet vízszintemelkedésre számítani. A Sajón levonuló gyors áradásnak és a hasonló gyors apadásnak köszönhetően vasárnap este 6 órától másodfokúra mérséklik az árvízvédelmi készültséget. Az igazgatóság területén a Taktán szintén árvízvédelmi készültség van érvényben, ott elsőfokú a riasztás.

Szendrőben homokzsákokkal védik azokat az ingatlanokat, amelyek a folyó közelében helyezkednek el, a vízállás még nem csökkent. Szalonnán néhány centiméternyi apadást lehet felfedezni azon házak falán, amelyek egyébként még mindig vízben állnak a folyó árhulláma miatt. A településen négy családot kellett kiköltöztetni otthonából, volt, akiket rokonok fogadtak be, illetve az önkormányzat a helyi tornateremben is biztosította az elszállásoláshoz szükséges feltételeket.

A Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője az MTI-nek azt mondta: összesen eddig 53 embernek kellett elhagynia otthonát Borsodban a Sajó, illetve a Bódva áradása miatt, közülük jelenleg 30 embert szállásoltak el, a többiek visszamentek otthonukba.

A Sajón levonuló áradásra felkészülve szombaton Ónodnál 1500 homokzsákot építettek be a töltéshez, hogy biztosítsák a megfelelő védelmet. A Sajó és a Bódva mentén folyamatosan figyelik a gátak állapotát. Három településen szivattyúznak, Szendrőben, Szendrőládon és Edelényben, ahol a Bódva elöntötte az Abod felé vezető utat is, de a falu más irányból megközelíthető - tette hozzá Rétközi Ferenc.

Borsod megyében a Bódva, a Sajó és a Hernád áradása miatt nyolc út egy-egy szakaszán nem lehet közlekedni. Jelenleg nem lehet személyautóval bejutni Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra, a falvak ellátása azonban biztosított.

Árhullám vonul le a Hernádon is. Hidasnémeti térségében a másodfokú szint közeli vízállással tetőzött a folyó a szombat hajnali órákban. Gesztelynél 300-320 centiméteres tetőzésre számítanak, az eddig mért legnagyobb vízszint ezen a területen 474 centiméter volt.

Lassú áradás várható a Bodrogon, de a vízállások egyelőre kevéssel elmaradnak a készültségi szintektől. A folyó vízgyűjtőjére hétfőn újabb csapadék hullhat és ekkor további áradás valószínű. Újabb kisebb árhullám képződött a Tisza felső szakaszán, de a vízállások Tokaj felett továbbra is elmaradnak a készültségi szintektől. A hétfőre és keddre várható esőkből ismét árhullám alakulhat ki és az érkező nagyobb víztömeg hatására Tiszalök térségében a jövő hét közepén emelkedhet a vízhozam.

A Tisza és a Bodrog, illetve a Sajó és a Hernád árhullámainak együttes hatására a jövő hét második felében Tiszapalkonya alatt az elsőfokú készültségi szintet meghaladó vízállások is létrejöhetnek.

(MTI)