FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Végjáték bumeránggal
Felgyorsult az idő a szocialistáknál: Gyurcsány Ferenc azóta már megbukott miniszterelnök őszödi beszéde csak közel négy hónap után derült ki 2006-ban, Szanyi Tibornak a saját kampánystábjához intézett, a szavazók átjelentkezését sürgető utasításai viszont alig két hét után kerültek nyilvánosságra. A nyilvánosság előtt használt stratégia viszont ugyanaz: vádold meg a politikai ellenfeleidet azzal, amit magad követtél el! Gyurcsány a miniszterelnök-jelölti vitában letorkolta Orbán Viktort, hogy ne akarjon "nem igaz vádakkal" győzni, majd párttársainak arról beszélt a megnyert választás után, hogy "nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet".
Létrehozva: 2010. április 19., 08:41

Az utóbbi, friss eset még kritikus időben, a választások második fordulója előtt nyilvánosságra került. Aki nézett híradót vagy olvasott újságot, azt tudja, hogy az elmúlt hét arról szólt, az MSZP egyik erős emberének tartott, nem éppen választékos modoráról elhíresült jelöltje telesírta a sajtót: csalással vették el tőle az első helyet, mert - állította - a Jobbik és a Fidesz "voksturistákat" szervezett a választókerületébe. Szégyennek és morálisan elfogadhatatlannak nevezte az átjelentkezésekkel való visszaéléseket, és feltette a költői kérdést az Index videoriportjában: milyen lelkivilág kell ahhoz, hogy valaki fölkerekedjék vasárnap, és pár órát álljon sorba azért, hogy "belerondítson másnak az életébe?" - Szégyelljék magukat, akik ezt felvállalták, azok meg pláne szégyelljék magukat, akik elkezdték ezt szervezni! - jelentette ki a demokrácia meglehetősen pökhendi védelmezője.

Utóbbi mondatot felfoghatjuk önostorozásnak is, hiszen péntek óta tudjuk, a voksturistákat ő maga szervezte. - Mindenkit, akit csak ismerünk, nemcsak szavazásra kell buzdítanunk, (...) hanem azt kell mondani mindenkinek, hogy szóljon a testvérének, a rokonának, a barátainak, hogy még Budapesten belül is, hogyha teheti, kérje át magát a XIII. kerületbe, feltéve, hogy MSZP-szavazóról beszélünk. Annyit kell mondani, hogy aki teheti, ne Zuglóban, ne Ferencvárosban, ne Karcagon, ne Zalaegerszegen, hanem a XIII. kerületben szavazzon! - adta ki az ukázt a kampánystábjának egy húsvét előtt tartott értekezleten. A felvétel nyilvánosságra kerülése után a politikus megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de ezzel még a Népszava vezércikkíróját sem sikerült meggyőznie. Németh Péter a Bukás című jegyzetében így fogalmaz: "Méltó módon látszódik lezáródni - van még egy hét, ezért az eufemisztikus fogalmazás - a szocialista négy év. Mármint a szocialisták elmúlt négy esztendeje. Őszödtől Szanyiig, nevezhetném így is ezt az időszakot."

A történetről nincs is miért tovább beszélni: a politikus a "becsületes emberek értékalapú közösségének", vagyis a Magyar Szocialista Pártnak továbbra is megbecsült tagja, hiszen "az én lelkiismeretem tiszta!" Azt már én teszem hozzá, hogy a maradék becsülete mellett alighanem a második fordulót is elvesztette. A világhálón például már aláírásgyűjtés is indult ellene a következő mottóval: Lépj vissza, Tibi! Az ügynek van azonban két különös vonatkozása. Az egyik az: a szocialistáknak már a csaláshoz sem elég a bázisuk, ráadásul a kerületi, szűk kampánystábokban is vannak olyanok, akik már nem hisznek nekik, és magnóval a zsebükben járnak gyűlésre. A másik pedig az, hogy immár a sajátjaiktól is lopnak. Most éppen szavazókat, hiszen Szanyi az átjelentkezésre való biztatással a voksolók eredeti lakóhelyén induló szocialista jelölteket gyengítette. Új idők jöttek: szoci szocinak farkasa.