fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Brüsszel: lassan, de nyílik az európai légtér
2010. április 20., 14:21
Az európai légi járatok körülbelül fele közlekedik már kedden az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérhasználati tilalom fokozatos feloldásának köszönhetően - közölte a légtér ellenőrzésével megbízott nemzetközi szervezet, az Eurocontrol Brüsszelben.

Jelezte azt is, hogy hétfőn ennél jóval kevesebb tudott repülni, a járatok mintegy 33 százaléka.

Az Európai Bizottság szóvivője a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kontinens légi közlekedésében a lassú javulás jelei mutatkoznak. Hozzátette, hogy járatkimaradások még a hét hátralévő részében is várhatók.

Helen Kearns leszögezte: az uniós végrehajtó testület elégedett azzal, hogy a korábbinál több járat tudott elindulni, még akkor is, ha a fejlődés fokozatos és lassú. Rendkívüli helyzetről van szó, amelynek rendezése még napokon át feladatot ad az illetékeseknek - fejtette ki.

A bizottság szóvivője azt is elmondta, hogy az uniós tagállamoktól még nem érkezett kérés a légitársaságokat segítő állami támogatások engedélyezésére. Hozzátette, hogy ez még túl korai is lenne, a társaságok még maguk sem tudták felmérni a károkat.

Az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei - az Eurocontrol és más szakértői fórumok véleményét meghallgatva - hétfőn állapodtak meg abban, hogy fokozatosan enyhíteni fogják a légtérhasználatra vonatkozó korlátozásokat, amelyeket az izlandi vulkánkitörés miatt kellett elrendelni.

Megállapodásuk nyomán kedd reggeltől folyamatosan növekszik a légi forgalom a kritikusabb térségekben is.

A brüsszeli szóvivő Amszterdamot, Párizst és az olasz repülőtereket említette, ahol látványos közlekedés újrafelvétele.

Az Eurocontrol közlése szerint a nap folyamán ezzel együtt a szokásos 27-28 ezer repüléssel szemben csak mintegy 14 ezer járattal lehet számolni.

(MTI)