fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Schmitt Pál lemond alelnöki posztjáról az EP-ben
2010. április 26., 12:27
Schmitt Pál hazajön Brüsszelből, lemond EP-alelnöki posztjáról és itthon vesz részt "az ország újjáépítésében". A fideszes politikus erről a Duna TV hétfő reggeli műsorában beszélt, amelyben szólt arról is: ha felkérik, vállalja a házelnöki tisztséget.

Arra a kérdésre, hogy nem bánja-e, hogy ott kell hagynia brüsszeli posztját, úgy fogalmazott: "ha itthon hív a csapat, mint csapatember, úgy gondolom, akkor haza kell jöjjek."

Schmitt Pál arról, hogy az újonnan megalakuló Országgyűlés házelnöke lesz-e, azt mondta, nem szeretne elébe menni a leendő miniszterelnök bejelentéseinek, ám ha felkérik, megtiszteltetésnek veszi és vállalja a posztot.

A hatvannyolc százalékos parlamenti többségről elmondta, hogy a kormányzó pártszövetségnek a többi harminckét százalékkal is törődnie kell.

Nem szeretnénk mindent letarolni és úgy tűnni, hogy egyedül vagyunk a parlamentben és azt csinálunk, amit akarunk - fogalmazott Schmitt Pál, aki szerint ha konstruktív, segítőkész, használható javaslatokat tesz az ellenzék, figyelni fognak rá és meg fogják vitatni.

Az új kormány elsődleges feladatai között Schmitt Pál is a választási szabályokat, a parlamenti létszámot, az önkormányzatok karcsúsítását és a kettős állampolgárságot érintő kérdéseket említette. Hozzátette, hogy kedden egész napos elnökségi értekezletet tartanak arról, hogy ki mit csinál majd az új kormányban.

(InfoRádió, MTI)