De hát előbb-utóbb menetrendszerűen eljön az idő, amikor a gyerekek a világegyetem és önmaguk közötti kapcsolatról, mi több, küzdelemről elmélkednek, amelyből a zűrzavarosan rendezett világegyetem kerül ki győztesen, ez nem is kérdés. Az anyák meg hiába tudják, hogy tizenkét éves korban őrült iramban kezdenek száguldozni a hormonok - vagy ahogyan a lány kiskorában nevezte: a mormonok -, csak sajog az anyai szív a rejtélyes gyermekvilág fájdalma láttán. Aztán föltámad a farkasösztön, a védelmező csakazértis, mindenki mehet a pokolba, még maga a világegyetem is, amely természetesen csakis azért jött létre, hogy helyet adjon ennek az egyedüliként fontos, könnyeit maszatos tenyerével szétmázoló teremtménynek.

De hogyan is kellene barátokat gyűjteni? Mitől kerül közel a szívhez egy voltaképpen idegen ember? A kérdés fölvetéséhez és megválaszolásához még túlságosan is gyermek a kiskamasz. Az anyák sem tudják a választ, csak arra emlékeznek, hogy a közösségi lét kezdetén, néhány éves korban még könnyen ment mindaz, ami aztán az iskolában szinte egy csapásra változott meg. Ott már nem pótanyák őrködnek, versből, dalból is kevés jut a lélek és a közösség épüléséhez, és ha kicsengettek, mehet mindenki Isten hírével, amerre lát. A szakosított tantervű iskolába járókon kívül melyik gyermek tud háromnál több népdalt Kodály Zoltán hazájában, s főleg, melyikük mer bátran és büszkén kiállni, hogy elénekelje? A felszínek harcából a legsekélyesebb kerül ki győztesen, ő viszi el pálmát, az ő kegyeit keresik a felnőttek értékvesztését sínylő gyermekek.

Az anyák attól is szenvednek, hogy képtelenek elmagyarázni a kis bömbölőnek: ne akarjon barátra lelni csak azért, hogy együtt járjanak a plázába, együtt nézzék az idióta kamaszok álságos problémáiról szóló idióta amerikai filmeket az idióta magyar felnőttek jóvoltából, mert a valóban értékes alkotások sajnos éppúgy hátrányba kerültek a listán, mint Kodály művei az újrakanonizált tantervben. És az anyák szorongva gondolnak arra az időre, amikor az iskolában végleg kicsengetnek majd, s a hajdani pityergő belép abba a világba, ahol egy ideje senkit sem érdekel, hogy ki viszi át a szerelmet, vagy hogy az őrzők vigyáztak-e a strázsán.