Ám ez elsősorban történészi, politikatörténeti, szociológiai stb. feladat lesz - még akkor is, ha a részvevők visszaemlékezései, a nyilvánosság elé kerülő eddig ismeretlen közérdekű dokumentumok, a várt számonkérések, büntető eljárások majd újra meg újra ezeknek az éveknek a történéseire terelik a figyelmet. Most azonban valami újnak kell kezdődnie, a közfigyelem pedig szükségképpen erre az újra terelődik, mert a társadalom a jövendő Országgyűlés és az Orbán-kormány megalakulása pillanatától várakozásainak a beteljesítését figyeli. A munkanélküliek, az éhesek, a hajléktalanság rémétől reszkető családok, a bűnözőktől folytonos félelemben élők pedig nem hatódnak meg semmi újdonságtól, ha nem kapnak mentőövet, hogy - ha szerényen és szegényesen is - folytathassák az életet. Vannak tehát azonnali, mondhatjuk, hogy életmentő tennivalók, melyekkel nem várhat a kormányzat addig, míg nagyobb, távlatos célokat megvalósíthat. Ám ezek a sürgős intézkedések sem nélkülözhetik, a stratégiai célok meg végképp nem, az állam megerősítését a nemzet, a társadalom védelmében. Az új politika új államfelfogást és államszervezetet követel.

Ha már a magyar választók ekkora bizalmat adtak a reményeik szerint nemzeti politikának és képviselőinek, ha már a kétharmados parlamenti többség minden eddiginél nagyobb lehetőséget is nyújt, akkor ezzel a felhatalmazással, ezzel a lehetőséggel élni kell. Ez pedig nem lehetséges másképp, csak a fináncoligarchia már-már korlátlanná vált hatalmának a megtörésével, az pedig nem megy az állam határozott fellépése nélkül, nem megy állami beavatkozás nélkül. Tudjuk, mert tapasztalhatjuk valamennyien, hogy nagy lesz a jajveszékelés, hiszen már most is nagy, pedig még csak a választások eredményét ismerjük, az újak még el sem kezdték a munkát. Akik milliók nyomorúságából, elszegényedéséből sajtoltak ki két évtized alatt milliárdokat saját maguknak, most bértollnokaikkal telezengetik a világot a jövő rémlátásaival. És tegyük hozzá: a világ neoliberális, kozmopolita sajtója felettébb fogékony erre.

Az új politika új állama azonban ettől nem riadhat meg. Ha mégis megriadna, elvesztené a választói bizalmát, a társadalom bizalmát, és akkor annyit sem valósíthat meg, amennyit ma a neoliberális világhatalom, a pénzoligarchia világhatalma közepette is meg lehetne valósítani. Az állam jó esetben szolgálója a nemzetnek, a társadalomnak, ugyancsak jó esetben hatalom is, a legfőbb hatalom az előbbiek védelmében, hatalmi tényező a közösséget romboló, az ártó erőkkel szemben. Ma ez utóbbiak a bankárkaszt, a spekulánsok és offshorosok köreiből kerülnek ki. Ez azt jelenti, hogy az államnak nemcsak a méltán sokat emlegetett korrupcióval, a nyílt lopással és csalással szemben kell fellépni. Fel kell lépnie minden eszközzel a ma még "törvényesen", de mélységes erkölcstelenséggel országot-népet fosztogató és kiárusító legális intézmények, szervezetek tulajdonosaival vagy irányítóival szemben is. Képtelenség, hogy a magyar társadalom ugyanazoknak a megszorításait nyögi, akik minden válságon át tovább gazdagodtak, és most családokat kilakoltató kommandókat hoznak létre. Mint ahogy az is képtelenség, hogy a nemzetinek mondott bank állam az államban, miközben idegen gazdasági-pénzügyi hatalmak felügyelete alatt áll. A legnagyobb képtelenség pedig az, hogy ezek a pénzintézetek és fináncoligarchák vonják irányításuk alá az államot, annak választott vezetőivel és képviselőivel együtt, és magukat az ellenőrizhetetlenség helyzetébe hozzák, illetve ellenőrzésüket nemzetközi vagy nemzetek feletti szervezetek gyakorolhatják csupán.

Hasonlóan nyomasztó és bénító az, ahogyan a nagy globális kereskedőláncok rátelepedtek az országra és a magyar gazdaságra. A tisztességtelen kereskedés, a hazai termelőkkel szemben tanúsított kereskedői magatartás megfojtja az amúgy is vergődésre, piacvesztésre ítélt magyar gazdaságot. Ha az Orbán-kormány a hazai munka és termelés társadalmát akarja megteremteni, rá kell szorítani a külföldi érdekeltségeket olyan normák betartására, amelyek előnyben részesítik a kiváló és megfelelő minőségű hazai termékeket - mert különben értelmét veszti a magyar munka, és páriává lesz az ember, a termelő. Lehet, hogy a kapitalizmus logikáját el kell fogadnunk, de a torz piaci törvények gáttalan érvényesülését nem. Azt pedig különösen nem, ami társadalmi elnyomorodásunkat eredményezi és nemzeti érdekeinkkel élesen szemben áll.

Új politika és új állam! Ezt tekinthetjük most olyan forradalmi változásnak, amely itthon véget vethet az egykori kommunista, mára virgonc és gőgös kapitalistává varázsolódott oligarchák uralmának. Ha ez fájni fog ennek a feldagadt piócarétegnek, hadd fájjon. Fájt már ennek a népnek eleget ezek évszázados jelenléte.