fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Helyi energiatermeléssel a vidéki munkahelyekért
2010. május 5., 16:51
Gyürk András és Glattfelder Béla üdvözlik az Európai Parlament mezőgazdaság és az éghajlatváltozás kapcsolatáról szóló jelentésének elfogadását. A fideszes európai parlamenti képviselők jelentős magyar sikerként értékelik, hogy a jelentéshez benyújtott több fontos módosító indítványukat is támogatta az EP plenáris ülése.

A képviselők a mai szavazás során támogatták Gyürk András és Glattfelder Béla azon közös javaslatát, mely szerint a mezőgazdasági termelés során keletkező hulladékanyagokat helyben és elsősorban fűtésre kell felhasználni. Ez a hasznosítás energetikai szempontból a leghatékonyabb. A biomassza nagy távolságokra történő szállítása ráadásul jelentős széndioxid-kibocsátással is jár.

Egy másik elfogadott javaslat szerint vidékfejlesztési forrásokból támogatni kell a vidéki közintézmények (önkormányzat, iskola, óvoda stb.) fűtésének átállítását biomasszára. Ezzel csökkenthető Magyarország gázfüggősége és új munkahelyek jöhetnek létre a kevés munkalehetőséget nyújtó kistelepüléseken. Az említett fejlesztések elsősorban a téli fűtési időszakban javítanák a foglalkoztatási arányokat, amikor a mezőgazdasági szezonális munkalehetőségek beszűkülnek.

(EPP-HungarianPress)