fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fideszesek a fogyatékosok foglalkoztatásának javításáért
2010. május 7., 17:05
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az EU trióelnökség országai, vagyis Spanyolország, Belgium és Magyarország közül Belgium viszi a prímet a fogyatékos személyek foglalkoztatásának ösztönzésében, míg Magyarország csak részben élt a munkaerőpiaci integráció eszközeivel - emelte ki pénteki sajtóközleményében Őry Csaba és Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő.

Őry és Kósa korábban írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz, azt tudakolva, miként élnek a soros trióelnökség országai az Európai Bizottság által lehetővé tett átmeneti könnyítésekkel a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása terén. A bizottság csütörtöki válaszából kiderül, hogy az említett országok közül Belgium áll az élen - közölték.

A tagállamok az elmúlt években a munkáltatóknak akár 500 ezer euró erejéig is nyújthattak támogatást, ha fogyatékos munkavállalókat alkalmaztak.

"Magyarország elsősorban az Európai Szociális Alap társfinanszírozásának köszönhetően ugyan végrehajtott bizonyos intézkedéseket a fogyatékos személyek munkaerő-piaci beilleszkedésének elősegítése érdekében, ám az ideiglenes keretszabály elfogadását követően semmilyen kezdeményezést nem foganatosított" - írta válaszában Joaquín Almunia versenypolitikáért felelős európai uniós biztos.

Almunia közlése szerint Belgiumban a régiók speciálisan támogatott munkahelyeket létesítettek fogyatékos személyek számára. Azoknak, akik a nyílt munkaerőpiacot választják, bérköltség-támogatást nyújtanak. A szociális partnerek szövetségi szinten specifikus kollektív szerződéssel egészítik ki a flamand és vallon kezdeményezéseket, amelyek célja a hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölése a munkahelyi kapcsolatok teljes egészében, míg egy másik kollektív szerződés a fogyatékos személyek bérezésére vonatkozik.

Olli Rehn, a gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztos azt közölte, hogy az állami támogatásokra vonatkozó új ideiglenes keretszabály, melyet az Európai Bizottság a gazdasági válságra adott gyors válaszként fogadott el, közvetett eszközként további lehetőségekkel is felruházta a tagállamokat.

Őry és Kósa szerint az eddigi magyar kormány nem tudott élni egy olyan lehetőséggel, amely egyébként minden tagállam részére biztosított volt.

"Újra fel kell építeni a fogyatékos emberek foglalkoztatáspolitikáját, amit a rossz kormányzás és a hiteltelen pénzügyi politika tönkretett" - tették hozzá.

(MTI)