fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kis-és középvállakozások teremtenek munkahelyeket
2010. május 10., 11:29
Az Európai Unió azon fáradozik, hogy szigorúbb menedzselést kapjon a foglalkoztatás fejlesztése - közölte Őry Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz európai parlamenti képviselője emellett beszélt arról is, hogy a termelő, új értéket létrehozó gazdaságot és beruházásokat kell támogatni Magyarországon, és ebben az unió is hasonlóképpen gondolkodik.

Ősszel az Európai unió elfogad egy tíz éves cselekvési tervet, aminek az a célja, hogy leküzdjük a válság következményeit, és sikeres, fejlődő, jobb életminőséget adó közösséget hozzunk létre - közölte Őry Csaba.

A fideszes európai parlamenti képviselő elmondta: az unió a közeljövő legfontosabb feladatának nyilvánította a foglalkoztatás növelését. Hozzátette azonban, hogy fontos megtalálni ennek a célnak a megvalósulási garanciáit is.

Az unió az eddigieknél szigorúbb menedzselést igényel a foglalkoztatásban - fejtette ki a képviselő, aki szerint az EU-ban úgy gondolják, hogy ez akkor lehet sikeres, ha az irányítást az Európai Tanács veszi kézbe.

Első lépésben a tanács elfogadja a 2020-as stratégiát, amelyet a tagországok nemzeti vállalásai töltenek meg tartalommal. A tárgyalások már zajlanak a 27 tagországon belül is.

Azon is gondolkodnak, hogy azokkal az országokkal szemben szankciókat léptetnek életbe, amelyek nem teljesítik a vállalásaikat - tette hozzá a képviselő.

Őry Csaba azt is kifejtette, hogy a legfontosabb feladat lendületbe hozni a gazdaságot, de ehhez hazánkban komoly gazdaságfilozófiai változtatások kellenek. Úgy vélekedett az EP képviselő, hogy munkahelyeket nálunk csak a kis- és középvállalkozások tudnak teremteni.

Ehhez pedig olyan pályázati feltételek kellenek, amelyek révén hozzáférnek ezek a vállalkozások a nagyobb nemzetközi, infrastruktúrafejlesztési projektekhez - mondta.

Alapvetően a termelő, új értékeket létrehozó gazdaságot és beruházásokat kell támogatni. Egyébként az unió is ezt az elvet támogatja - jegyezte meg a képviselő.

(inforadio.hu)