fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kósa Lajosék biciklivel érkeznek
2010. május 10., 13:57

Kósa Lajos, Debrecen 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében idén újra mandátumot szerzett képviselő több hajdú-bihari képviselőtársával együtt kedden reggel 9 órakor kerékpárral indul Debrecenből Budapestre, a parlament pénteki alakuló ülésére.

A közel 250 kilométeres távot két nap alatt tervezi megtenni a Tiba István (balmazújvárosi választókerület), Tasó László (hajdúhadházi választókerület), Arnóth Sándor (püspökladányi választókerület), és Szólláth Tibor (területi listás, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke) képviselőkből álló csapat. Hozzájuk menet közben csatlakozik majd Fazekas Sándor, Karcag polgármestere, az új kormány egyik miniszterjelöltje. A vállalkozó szellemű hatfős csapat várhatóan szerdán érkezik a fővárosba, az Országház elé.

Az akció célja felhívni a figyelmet arra, hogy a kerékpáros közlekedés feltételeinek, körülményeinek javítása fontos feladat nem csak a városokon belül, hanem a települések között is, amely hozzájárulhat az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Fidesz - Sajtóosztály