Új nótához új prímás kell. Márpedig a választók homlokegyenest más műsort rendeltek, és a Fidesznek ennek meg kell felelnie. Némiképp természetesnek nevezhető tehát az, hogy azoknak az intézményeknek az élén, amelyek részesei voltak vagy részben alakítói annak a gazdasági csődnek, amiből az embereknek elegük lett, éles és érezhető váltás menjen végbe.

Nem maradhat ki ebből a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem, bármennyire is más intézményről van szó, mint például a közvetlen kormányirányítás alatt működő Magyar Fejlesztési Bank. S nemcsak más, hanem egy elvileg független szervezetről, amelyik önállóan irányíthatja a monetáris politikát. Ugyanakkor a gyakorlatban ez mégsem így van. Elegendő csak arra a jogi előírásra utalni, hogy a jegybanknak segítenie kell a mindenkori kormány gazdaságpolitikai céljainak végrehajtását. S a mostani jegybanki vezetés nem lesz képes arra, hogy megadja ezt a támogatást. Nem, mert a kamatokkal homlokegyenest máshogy bánik, mint ahogy a következő kormány szeretné. Ahogy a szakértők mondják: az MNB-t most egészen más gazdaságfilozófia szerint mozgatják.

Ez egy olyan filozófia, amelyik meglehetősen távol áll az emberek mindennapi gondjaitól. E filozófia alapján dönthetett úgy tavaly év elején Simor András, a jegybank jelenlegi elnöke, hogy síelni megy a hegyekbe, miközben idehaza a devizahiteleket felvevő családok tízezrei siklottak lefelé a lejtőn a teljes kilátástalanság felé. Mialatt az MNB első embere külhonban élvezte a természet szépségeit, Magyarországon tetőfokára ért a válság, elszabadult az euró és a svájci frank árfolyama. A helyzet annyira tarthatatlanná vált, hogy már az abszolút kormánypárti Népszava is Simor hazatérését követelte. Talán így akarta demonstrálni függetlenségét a jegybanki vezető, akit egyébként Gyurcsány Ferenc emberei vesznek körül a kamatainkról döntő monetáris tanácsban, és akit a volt kormányfő korábbi főtanácsadója segít kommunikációs lépéseinek meghatározásában. Sok mindentől független tehát a jegybank és Simor András, csak nem a pénzpiactól, és a mostani választáson megbukott politikától. Független az alacsonyabb kamatokra és élénkítésre váró hazai gazdaságtól, a vállalkozások létküzdelmeitől, a hitelprésben szenvedők filléres gondjaitól, független a magyar valóság legfontosabb problémáitól. S ezt helyre kell tenni valamiképp, ez így nem maradhat.

Be kellene látnia ezt Simor Andrásnak, és átadnia a közvélemény bizalmát egyre kevésbé élvező állásban a helyét: ez tenne a legjobbat az országnak. Persze az is kérdés, vajon a monetáris tanács mitől változna meg úgy, hogy segítőjévé válna az új kormányzat gazdaságpolitikájának. Egy biztos: amíg az MNB jelenlegi vezetése a helyén marad, addig kétfejű és széthúzó lesz a hazai gazdaságpolitika irányítása. Függetlenség ide vagy oda, a jegybank nem haladhat szembe a választók akaratával. S a kormányzati nyomással sem, aminek kétharmados parlamenti támogatás esetén a szokásosnál nagyobb ereje lehet. Talán tudna erről mesélni Bod Péter Ákos, aki a Horn-kabinet számára vállalhatatlan lépései miatt kényszerült arra, hogy 1994 végén felálljon az MNB elnöki székéből.