Eközben a haza ellenségei nem fognak nyugodni: egy percre sem hagyják abba a nyelv, a nemzet szétszervezését. A kommunisták a nyelvharcban utolérhetetlenek. A nyelvhatalmi had­járatok egyik különös csatatere a ragozás. A társadalmi bajok, hibák, bűnök tetteseit - az elvtársakat - tilos volt megnevezni, éppen ezért, ha valaki közvétkekről beszélt, akkor kötelező volt többes szám első személyt használnia, mintha ő is társtettese volna a disznóságnak. A leghíresebb példa erre a híres '56-os szózat, amely eredetileg azt állította: "A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon." A harmadik mondatot a kádári átverőgépezet kiemelte a másik kettő mellől, és a népemlékezetben többes szám első személlyé furfangozta. Oly hatásosan, hogy maga a szöveg szerzője, Örkény István is úgy emlékezett egy 1974-es nyilatkozatában, hogy "hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon". Ez a szokás máig dívik...

Jeles a többes szám harmadik személyű ragozással való csalárdkodás. Ebbe a nyelvi formába rejtik azokat a hatalmasságokat, akikkel szemben tehetetlennek kell lennünk: ők a nemzetközi pénzügyi körülmények, a piaci tényezők, a kamatlábak, az "emberek", akik olyanok, amilyenek, ők emelték az adót, a kamatot, az árvízszintet stb. Éppen ezért tessék szépen csihadni, beletörődni, és nyugton maradni.

Márpedig a haza sorsa, ha úgy tetszik, a házunk sorsa, csak részben múlik a kormányon, nagyobbára rajtunk: azon, hogy leszünk-e újra öntudatos, tájékozott, művelt nép, amely önmagát nemzetté szervezi, az országot pedig hazává. Leszünk-e Isten hű képmásai? Becsületesek? A család és családunk védelmezői? A nemzet hajdan eleven szövetének újra szövői, akik nem tűrik, hogy kormányuk "ők" legyen?

Évekkel ezelőtt megindult számos, de még mindig nem elég kezdeményezés. Fölelevenedtek a búcsúk, kitalálódtak tök-, lepény- és káposztafesztiválok, főzőversenyek, testvérközségek és városok, Szakácsi-, Szentistván-, Szentlászló-falvák találkozói - és így tovább. Most írja egy kedves olvasóm, hogy "múlt vasárnapon a polgármester szervezésében Boda községben összejöttek a világ Boda nevű emberei. Nemcsak itthonról, Európából, sőt Amerikából is érkeztek."

A kitalálásra váró, lelkesítő és kapcsolatépítő rendezvények sora vég­telen.

Az ilyen események látszólag leginkább eszem-iszomok, mert az Isten- és emberismerésnek ez a legősibb útja. Hanem közben ennyi-annyi ember keresethez jut, különféle javak elkelnek, az összejöttek messze vezető ismeretségeket kötnek, barátkoznak más tájakkal, módszerekkel, gondolatokkal. Tapasztalatokat cserélnek, fölismerik asztaltársukban a magyart. Előbb-utóbb - négy vagy huszonnégy év múlva - nem lehet belőlük esztelen "mi"-t gyúrni, aki bután hajlong, ha "ők" bármit üzennek.