Talán nem túlzás azt mondani, hogy sok más nemzettel együtt a magyar társadalom tragédiája is valahol itt rejlik. Először a szocialista társadalom újraelosztási mechanizmusaival iskolázták, most pedig a profitszerzés elméletét és gyakorlatát igyekeznek a fejébe verni. És nincs olyan területe az életnek, amelyet sikerülne ebből a hatásrendszerből kivonni. A mezőgazdaságot sem.

Ha jól odafigyelünk, akkor azt látjuk, hogy a nemcsak a médiában, de a média által befolyásolt közvélekedésben is az a legfőbb szempont a magyar agráriummal szemben, hogy jövedelmező legyen. Az a megdöbbentő az egészben, hogy ha a föld minőségét, az alkalmazott technológiákat és a felhalmozott tudást tekintjük, akkor a magyar mezőgazdaság nagyon is jövedelmező lehetne. És ha hozzávesszük ehhez még a biogazdálkodásban rejlő kivételes lehetőségeket és azt, hogy mindez milyen jól adaptálható lenne a sajátos hazai körülmények között, akkor nem is profitról, hanem már szuperprofitról beszélhetnénk.

A baj csak az, hogy a mezőgazdaságban - kitüntetett módon az EU mezőgazdasági rendszerében - már rég nem erről van szó. Azaz nem az a kérdés, hogy mennyi búzát sikerül termelni egy hektáron, s mekkora lesz a gabonából őrölt liszt sikértartalma. Hanem az, hogy mi történik a tájjal, a természeti környezettel, s megtartható-e az a hagyományos társadalomszerkezeti modell, amelyben egyrészt városokról, másrészt pedig a belakott vidékről s a kettő egyensúlyáról, illetve egymást kiegészítő munkamegosztásáról beszélhetünk. Könnyű belátni, hogy ez a kérdéskör sokkal magasabb rendű, mint az egyébként már amúgy is agyonkoptatott profitelméletek. Azért érdekes ez most a magyaroknak, mert éppen egy olyan korszak előtt állunk, legalábbis reményeink szerint, amelyben a gazdák és a családi gazdaságok kapják a hazai agráriumban a főszerepet. Természetesen elhangzik majd néhány éles ellenvélemény. Minden szinten.

A 2005-ös agrárdemonstráció idején például több nyugdíjas is azt kérte Bolgár György betelefonálós rádióműsorában, hogy tagadja meg a kormány a gazdák támogatását, s a nekik szánt pénzt adja oda az időseknek. Ők majd beszerzik abból azt az élelmiszert, amelyre szükségük van. Magasabb, szellemileg persze nem olyan magas szinten viszont Benedek Fülöp kérdezte azt ingerülten a Magosz képviselőitől, hogy miért is szórná szét a szocia­lista kormány az agrártámogatásokat a gazdák között. Amikor az sokkal jobb helyen lenne a nagyüzemeknél. Benedek akkor a mezőgazdasági tárca államtitkára volt, a nagyüzemek pedig közismerten a zöld bárók, vagy­is az MSZP holdudvarába tartozó nagyvállalkozók tulajdonában vannak...

A kormány udvari sajtója pedig arról írt akkoriban, hogy az Orbán-kabinet a különböző juttatások és kedvezmények képében szinte betegesen túlszerette a gazdatársadalmat. Csak zárójelben: hogyne szerette volna! Arról a társadalmi rétegről van szó, amelyet a kollektivizálások során teljesen kifosztott a szocializmus, és amelyet igazából sohasem kárpótoltak ezért! És hát megint hallani lehet majd a nagyüzemek hatékonyságáról, vagyis arról, hogy nem véletlenül találta fel Ford a futószalagot. Különben még mindig egy vagyonba kerülne az autó. Egyébként miért, nem annyiba kerül?!

Természetesen az említett nagyüzemek a profit, illetve a profitmaximalizálás jegyében tevékenykednek, de fontos társadalompolitikai küldetésük is van. Legalábbis a globalizmus és az annak nevében komprádorkodó hazai balliberális elit szempontjából. Vagyis meg kell törnie, s olcsó bérmunkássá kell tennie a hazai gazdatársadalmat, rajta keresztül pedig a magyar vidéket. El kell venni tőle önállóságát, döntési képességét és kultúrahordozó szerepét. Ide értve hazafias beállítottságát is, ami ugyebár a globalizmus földéhségébe is komolyan bezavar.

Sajnos itt már egy megindult és majdnem virágjába borult folyamatról van szó, ezt kell az új polgári kormánynak visszájára fordítania. Megállítani kevés lesz. Vannak persze más dimenziói is a kérdésnek. Mindenekelőtt az egészséges élelmiszerek problémája, ami nemcsak a vidék, de az egész nemzet gondja. Gazdasági, de még inkább orvosi, egészségügyi értelemben! Természetesen a táj fenntartása, a karbantartott és belakott vidék eszméje nem olcsó dolog. Az EU régi tagállamai pedig ezt a perifériákkal akarják megfizettetni. Vagy­is jön a termelés fölöslege és szemétje, az ötforintos holland káposzta, a kutyáknak való német hús, és jön a földre áhítozó nyugati spekuláns. Bár az élhető vidék elmélete és eszménye az Európai Unióé, valójában Brüsszel sem tudott kiszabadulni a materializmus béklyóiból. Ez aztán most nemcsak agrárpolitikai, közgazdasági, környezetvédelmi és belpolitikai feladatokat ró az új magyar kormányra, hanem külpolitikait is. Még csak azt igazán. De hát föl a fejet, és tessék megindulni!