fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kegyelmi pillanat
2010. május 20., 07:03
A külső szemlélőnek nyögvenyelősnek, nehézkesnek tűnhet a választások utáni kormányváltás lebonyolítása. Már ismerjük a kormányzat jövőbeni struktúráját, ám még vitatkozgatnak rajta egy sort az Országgyűlésben. Szívünknek szóló politikai nyilatkozat születik Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök jóvoltából, ami majd valamikor országgyűlési határozattá is erősödik. A béna kacsa hatáskörrel az ügyeket vivő Bajnai-kormány intézkedik az árvízi védekezésben, miközben az Országgyűlésben a képviselők számának drasztikus csökkentése és a kettős állampolgárság van terítéken.

Bajnai Gordon tiszta lelkiismeretéről beszél a kormánya utolsó ülése kapcsán, és már-már patetikus stílusban arról, hogy fejet hajt a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt. És talán még ma sem érti, hogy megszorító intézkedéseit miért fogadta egykedvű beletörődéssel a magyar nép. Ő is pontosan tudja, hogy a nép nem vállalta az áldozatot, hanem csupán elviselte, hogy búcsúzóul még Bajnaiék is húznak egy jót a nadrágszíjon. De cserébe legalább Gyurcsány Ferencet eltüntették a színről. Bajnai azt mondja, az országot jobb és stabilabb állapotban adják át a következő kabinetnek, mint ahogyan azt egy évvel ezelőtt átvették. Ez bizonyára így is van. Csakhogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy 2002-ben milyen állapotban vették át, és most milyenben adják vissza.

Miután Gyurcsány olyan kurtán-furcsán bedobta a törölközőt, az ország érdeke az lett volna, hogy előre hozott választások legyenek. A Bajnai-korszakkal meghosszabbított agónia arra volt jó, hogy a baloldali és liberális holdudvarok kedvezményezettjei kihasználhassák a még rendelkezésükre álló időt: amíg Bajnai kezelte a válságot, addig ők spájzoltak még egy keveset a szűkös esztendőkre, és feltérképezték azokat a helyeket, ahol szívesen fogadják az ejtőernyősöket. Eközben a Bajnai-kabinetre és a köztisztviselői karra hárult az átadás-átvétel feladata. Gyurcsány még ezt is megúszta. A Fidesz ezt az átadás-átvételi időszakot használta fel arra, hogy nemzeti konzultációkon vitasson meg néhány stratégiai fontosságú témakört. Volt már eszmecsere a közbiztonságról, tegnap pedig a gazdaságról egyeztetett kétszázötven meghívottal Matolcsy György leendő gazdasági miniszter.

A felszólalók között volt, aki megállapította: "a gazdaságnak prioritást kell adni, mert ez teremti meg a társadalmi jólét alapját". És hogy csökkenteni kell a bürokráciát, no meg az adóterhet, növelni a kedvezményes kamatozású hitelt a kis- és közepes vállalkozóknak. Hogy azok képesek legyenek munkahelyeket teremteni. Volt, aki alacsony, egykulcsos adórendszert szeretne, volt, aki a társadalmi igazságosságot emlegetve a többkulcsos mellett foglalt állást. Nem tudjuk, Róna Péter közgazdászt meghívták-e e jeles alkalomra, ő például a napokban azt nyilatkozta, legsürgősebb teendő a devizahitel-állomány leépítésének megkezdése és a monetáris mozgástér helyreállítása. Papp József közgazdász pedig a közelmúltban lapunknak adott interjújában a vagyonadó bevezetése mellett az egykulcsos, alacsony adóra és szinte mindenféle állami támogatás megszüntetésére esküdött, ő csak a gazdaságot élénkítő kedvezményes kamatozású hiteleket tartaná meg.

Szóval pezseg a vita a berkeken belül és azokon túl is. Kegyelmi pillanat ez a formálódó új kormánynak.

A kétharmados felhatalmazás birtokában széles társadalmi közmegegyezés létrehozásán munkálkodni tisztességes, igazi demokratákra jellemző viselkedés. Különösen, ha a végső kormányzati döntésen is tükröződik majd az észérvek befolyása, érkezzen az bármilyen politikai oldalhoz sorolt műhelyből.

(Torkos Matild, Magyar Nemzet)