fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nemzetpolitika
2010. május 21., 07:52
Aki eddig nem értette, vagy nem akarta érteni, hogy valójában mit jelent a nemzetpolitika, az kiemelt figyelemmel követheti a látványosan megváltozott összetételű parlament munkáját. Alig néhány nappal az új törvényhozás megalakulása után, az ígéretnek megfelelően terítékre került a határon túli magyarok számára kedvezményes és gyorsított formában magyar állampolgárságot biztosító törvénymódosítás. Mindenfajta időhúzás, késlekedés, kivárás e jogszabállyal kapcsolatban a sokat hangoztatott változás cáfolata lett volna.

Nem fér kétség ahhoz, hogy a határon túli magyarok túlnyomó többsége örül a tervezett módosításnak, s ma már a szocialista ellenkampány is a múlté. Ha lenne SZDSZ, talán megjelenne a szlovák vezetés érdekeit képviselő hang az Országgyűlésben, de fájdalom, Eörsi Mátyásék eltűntek a süllyesztőben.

Pozsony heves ellenkezésével egyedül maradt Európában. A választási kampányát ismét magyarellenességre építő Ficót már Bukarestben, Belgrádban és Kijevben is megmosolyogják. Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosa - akit korábban Ficóék a nyelvtörvény ügyében egyfajta szövetségesükként igyekeztek bemutatni - tegnap azt mondta, a kettős állampolgárság intézményét nem tekinti biztonsági kockázatnak, ha az nem tömeges mértékben történő útlevélkiadással jár. És azoknak, akiknek meggyőződésük, hogy a szlovákok mindannyian a magyarok torkának elharapására készen ébrednek reggelenként, íme egy idézet a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap csütörtöki számából: "Ma nem létezik egyetlen értelmes érv sem amellett, hogy egy szlovákiai magyar magyarországi állampolgársága veszélyt jelentene Szlovákia számára. Egyetlenegy sem." A politológus szerző szerint "az az irracionális hisztéria, amely most uralmába kerítette a szlovák politikusokat, abszolút módon indokolatlan, s az egész nem más, mint a szlovák társadalom legsötétebb ösztöneinek felélesztése a választások előtti időszakban."

Baloldali megmondóembereink eközben elemzéseikben azt fejtegetik, a kettős állampolgárság Ficót és Slotát segíti, hiszen ezáltal ismét a "magyarveszéllyel" kampányolhatnak. Komolyan gondolja bárki is, hogy téma hiányában elmaradt volna a riogatás? Az a Fico maradna magyar téma nélkül, aki az uniós csatlakozás előtt attól "félt", hogy Dél-Szlovákia Észak-Magyarországgá válik a határok átjárhatóságával? Aki az európai parlamenti választásokat megelőző kampányban azért hívott össze rendkívüli parlamenti ülést, mert Orbán Viktor a Kárpát-medencei magyar EP-képviselők számával kapcsolatos kijelentést tett? Ficónak 2007-ben egy Csáky Pál által megfogalmazott nyilatkozat (a kitelepített felvidéki magyarok erkölcsi támogatására vonatkozóan) elég volt ahhoz, hogy sebtében megerősíttesse a törvényhozással a Benes-dekrétumokat. Senkinek sem lehet kétsége a szlovák miniszterelnök leleményességét illetően, ha a magyarellenes hangulatkeltéshez indokra van szüksége.

Fico előbb vagy utóbb távozik a politikai színtérről, a határon túliak számára magyar állampolgárságot kínáló jogszabály viszont nemcsak a mának, a jövőnek is szól. Nem valamely szomszédos állam ellen, hanem a kisebbségben élő magyar közösségekért születik. Ez a helyes alapelve egy olyan hatékony, gyakorlatias nemzetpolitikának, amely jól kiegészül a szomszédságpolitikával, de nem igazodik más államok kormányainak érdekek által vezérelt elvárásaihoz.

(Pataky István, Magyar Nemzet)