fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem fogadták el a BKV éves pénzügyi beszámolóját
2010. május 25., 23:03
Budapest városüzemeltetési bizottsága keddi ülésén nem fogadta el a BKV 2009-es pénzügyi beszámolóját és a 2010-es pénzügyi tervet sem.

Lakos Imre, a bizottság elnöke az ülést követően az MTI-nek elmondta: a városüzemeltetési és gazdasági bizottság együttes ülésén hosszú vita bontakozott ki az ügyben, mert a BKV könyvvizsgálója nem auditállta a közlekedési társaság beszámolóját a sok bizonytalan tétel miatt. Ezek a tételek a peres ügyek miatt vannak.

Végül a gazdasági bizottság elfogadta, de a vagyongazdálkodási nem, ezért nincs elfogadott éves beszámoló. Lakos Imre elmondása szerint bár a könyvvizsgáló teljes körűen feltárta a helyzetet, de az ő felelősségüket egy politikai testület nem vállalhatja át.

A bizottság elnöke szerint operatív szinten semmilyen hátrány nem éri a BKV-t emiatt, de hosszú ideig ez az állapot nem maradhat fenn. Kifejtette: a cégnek egyeztetnie kell a könyvvizsgálóval és le kell zárnia a nyitott kérdéseket, majd a újra a bizottság elé kell vinnie az ügyet.

Az ülésen nem volt jelen Kocsis István, a BKV vezérigazgatója, amit Lakos Imre elnök sérelmezett.

(MTI)